Zambiában találkozott Hakainde Hichilema, az afrikai köztársaság elnöke és a Kasomeno-Mwenda útépítési konzorcium delegációja, melyet Szíjj László, a Duna Aszfalt Zrt. tulajdonosa. Később a delegáció a kongói kormánnyal is egyeztetett. A magyar cég részt vesz egy több mint 180 kilométer hosszú, kiemelten fontos út építésében.
Szerző(k): EconomxA magyar vasúti biztosítóberendezési hálózat és ETCS-rendszer korszerűsítését célzó stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a V-Híd Zrt. és az AŽD Praha s.r.o
Szerző(k): Domokos LászlóGimnáziumi diákok október 5-én a pedagógusok világnapján arra kérik diáktársaikat, a szülőket, a pedagógusokat, hogy gyertyákkal a kezükben foglalják el Budapest egyik forgalmas hídját. Az akcióval arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a sztrájk alapjog, de ezt a tanárok jelenleg nem tehetik meg.
Szerző(k): Koncsek RitaHajnalban az ukrán hadsereg újabb bombázással támadta Herszon város stratégiai fontosságú hídját az Egyesült Államoktól kapott lövegekkel, ezúttal úgy tűnik nagyobb sikerrel. Az oroszok már korábban eltiltották a keresztülhaladó civil forgalmat, és azt mondják a találatok nem befolyásolják a háború kimenetét, mégis nagy csapás lehet ez a Dél-Ukrajnában harcoló csapataik számára.
Szerző(k): Sasvári MarcellHorvátországban átadták a forgalomnak a szárazföldet a Peljesac-félszigettel összekötő, közel két és fél kilométeres hidat, ami megkerüli Bosznia-Hercegovina rövid tengerparti szakaszát, két határátkelővel. Kínai kivitelező építette, nagyrészt uniós pénzből.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy Ukrajna Herszon tartományában dolgozó tisztviselő azt állítja, hogy az ukrán hadsereg rövid időn belül vissza fogja foglalni az ország déli tartományát az oroszoktól, köszönhetően az amerikai nehézfegyverek bevetésének.
Szerző(k): Komócsin SándorAz ukrán hadsereg kiadta napi jelentését az elhunyt orosz katonákról és a kilőtt harcászati eszközökről. Míg a donbaszi régiókban az oroszok folyamatosan bombáznak, addig az ukránok az oroszok által megszállt területen lévő, stratégiailag fontos híd felrobbantásával próbálják lassítani az orosz előrenyomulást az ország déli, dél-keleti részén, és elvágni a nyugati orosz erők utánpótlását.
Szerző(k): Sasvári MarcellA Hammersmith szerkezetében már 2020-ban is találtak repedéseket, amelyek a mostani extrém hőségben kiemelt biztonsági kockázatot jelentenek.
Szerző(k): Rácz Gergő