Eddig mintegy 1070 kárbejelentés érkezett a két ünnep közötti földrengéssel kapcsolatban az Aegon Biztosítóhoz, az ügyfelek által becsült kárösszeg 234 millió forint.
Szerző(k): Herman BernadettA horvát kormány természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló (Sisak-Moslovacka) megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit a múlt héten történt két erősebb földrengés miatt - közölte Andrej Plenkovic kormányfő.
Szerző(k): Szász PéterA szlovén kormány koronavírus-járvánnyal kapcsolatos döntése szerint hétfőtől szigorú feltételek betartása mellett kinyithatnak az edzőtermek és az uszodák az országban - közülte a helyi sajtó.
Szerző(k): Szász PéterFolyamatosak az utórengések Horvátországban a múlt heti, 6,4-es erősségű földrengés után, horvát sajtójelentések szerint hétfőn ismét megmozdult a föld - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szász PéterKikötött pénteken a krki Omisaljban az első amerikai LNG-tankerhajó 143 ezer köbméter cseppfolyósított földgázzal és ezzel az úszó terminál megkezdte kereskedelmi termelését - közölte az MTI szerint Hrvoje Krhen, az LNG Hrvatska vállalat igazgatója. Ezt egy egyhónapos próbaüzem előzte meg.
Szerző(k): Domokos ErikaHétfő óta folyamatosan reng a föld Horvátországban, a két erősebb földmozgás Petrinja és Sziszek városán kívül 86 kisebb településen is súlyos károkat okozott - írja az MTI az N1 horvát hírcsatorna csütörtöki helyszíni beszámolója nyomán.
Szerző(k): Szász PéterHorvátország földrengés sújtotta térségébe küldött segélyszállítmányt a magyar katasztrófavédelem.
Szerző(k): Csernátony CsabaHorvátországban a keddi - több mint 6-os erősségű - földrengés után több utórengést, köztük három nagyobb, egy 4,7-es, majd tizenöt percen belül egy 4,8-as és egy 3,9-es magnitúdójú földmozgást regisztráltak szerdán kora reggel - közölte a horvát szeizmológiai szolgálat.
Szerző(k): Csernátony Csaba