Magyarország azon kevés NATO-tagországok között van, amelyek világos tervvel rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy 2026-ig megvalósuljon korábbi vállalásuk, vagyis védelmi költségvetésük elérje a hazai össztermék (GDP) legalább 2 százalékát - jelentette ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Brüsszelben, a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozása alatt magyar újságíróknak nyilatkozva.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA NATO tagállamainak eleget kell tenniük a védelmi kiadásaik növelésére vonatkozó vállalásaiknak, ha el akarják kerülni a szövetség tevékenységéhez nyújtott amerikai hozzájárulás \"mérséklését\" - figyelmeztette európai kollégáit James Mattis új amerikai védelmi miniszter a katonai szervezet brüsszeli központjában szerdán tartott találkozójukon.
Szerző(k): Papp ZsoltHét alapító szervezettel, öt tagozattal kezd működni a Honvédelmi Sportszövetség (HS). A szervezet elnöke, Kun Szabó István az MTI-nek adott interjújában kiemelte: a Honvédelmi Minisztérium (HM) szakmai irányításával működő köztestület ernyőszervezetként kívánja összefogni a honvédelmi nevelés valamennyi ágát képviselő szabadidő- és sporttevékenységeket.
Szerző(k): Szepesi AnitaJames Mattis amerikai védelmi miniszter külön-külön egyeztetett csütörtökön telefonon a német és a francia kollégájával, s mindkettőjüket arról tájékoztatta, hogy Washington elkötelezett a NATO mellett.
Szerző(k): MTIAz amerikai védelmi minisztérium élére jelölt James (Veszett Kutya) Mattis tábornok szerint az Egyesült Államoknak meg kell védenie magát, ha Oroszország az amerikai érdekek ellen cselekszik, és szövetségeseivel összefogva választ kell adnia Moszkva kísérleteire.
Szerző(k): MTIAz NGM kártérítési igénnyel készül fordulni a József nádor téri mélygarázs építőjével szemben, mert a munkálatok megrongálják a minisztérium épületét, potyognak az üvegtáblák a földszinti pénztárteremben. Ezért nem ott írták alá a bérmegállapodást: a miniszterelnök biztonsági emberei nem engedélyezték, hogy ott tartsák meg az aláírási ceremóniát - mondta Varga Mihály a Figyelőnek adott interjúban.
Szerző(k): EconomxA belga és a holland légierő január elsejétől közösen, négyhavi rotációban fogja ellátni a Benelux-államok (Belgium, Hollandia és Luxemburg) légterének ellenőrzését - jelentette be szerdán a belga védelmi minisztérium.
Szerző(k): MTISimicskó István honvédelmi miniszter meghirdette a Zrínyi 2026 elnevezésű honvédelmi-haderőfejlesztési programot.
Szerző(k): MTI