London felülvizsgálat alá vette a Törökországba irányuló brit fegyverexportot és a vizsgálat ideje alatt nem ad ki új engedélyeket olyan hadfelszerelés törökországi exportjára, amelyet a Szíriában kezdett török hadműveletekben is fel lehet használni - közölte kedden Dominic Raab brit külügyminiszter.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLekerült a napirendről a kecskeméti katonai repülőtér 17 milliárd forintos, amerikai pénzen tervezett fejlesztése - tudta meg a Népszava. Az üzemanyagtárolási kapacitásokat, valamint a gurulóutakat építették volna át.
Szerző(k): Szabó DánielEgyedüli ajánlattevőként a Defcon Systems Ipari és Kereskedelmi Kft. szállíthat tüzér optikai eszközöket a honvédségnek, nettó 787 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaA kormány egyre több forrást csoportosít át a Honvédség fejlesztésére, de a Népszava információi szerint nem csak az elavult fegyvereket, hanem a minisztert, de legalábbis több államtitkárát is nyugdíjazhatják.
Szerző(k): Szabó DánielIdén már 23 helyszínen, 72 táborban, több mint 2200 diák vett részt honvédelmi táborokban. A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint a honvédelmi táborok pályaorientációs hatása már érezhető, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumba például többszörös a túljelentkezés az MTI híre szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz idei négy után jövőre várhatóan tizenkettő, 2021-ben pedig négy H145M típusú gép érkezik a flottába.
Szerző(k): Szabó DánielNégy új Airbus Helicopters H145M típusú helikopter érkezik a Magyar Honvédség flottájába ebben az évben, a magyar pilóták és műszaki szakemberek kiképzése már megkezdődött a gyártó németországi üzemében - hangzott el kedden Donawörth-ben egy magyar újságíróknak tartott bejáráson.
Szerző(k): Szász PéterMinden eszköz, képesség és tudás a rendelkezésre áll az államalapítás ünnepének biztonságos, mindenki megelégedésére történő megrendezéséhez kedden Budapesten - közölte az MTI szerint Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
Szerző(k): Domokos Erika