Aki péntek éjfélig regisztrál a hiteltarsulas.hu honlapon, azokat a jelentkezőket alapító tagnak tekinti a Hiteltársulás néven indított civil szerveződés - jelentette be Doubravszky György, a társulás alapító-vezetője a pénteki budapesti előadáson.
Szerző(k): MTIA deviza alapú kölcsönök végtörlesztése kapcsán a hitelből törleszteni kívánók fogyasztói kockázatokkal is szembesülhetnek: a piacon több, fogyasztóvédelmi szempontból aggályos szolgáltató, sőt civil szerveződés is tevékenykedik a PSZÁF vizsgálatai, illetve a hatósághoz érkezett fogyasztói jelzések szerint.
Szerző(k): NAPIÁllami tulajdonú bank létrehozásáról, mint egyik lehetséges megoldásról tárgyalna a kormánnyal a több mint tizenegyezer devizahitelest tömörítő Hiteltársulás civil szerveződés - írja a Magyar Hírlap pénteki számában.
Szerző(k): MTIUgyan a tengerentúli pénzintézetek ismét céltartalékaik feloldásával szépítettek eredményeiken, egyes hitelek esetében korántsem biztos, hogy olyan rózsás a helyzet, mint amilyennek beállítani szeretnék. A legfrissebb adatok szerint ugyanis a hat legnagyobb hitelkártya-kibocsátó társaság közül öt jelezte, hogy szeptemberben emelkedésnek indult a 30 napot meghaladó késedelmes törlesztések aránya.
Szerző(k): Józsa BernátÁtstrukturálni lehet a bankrendszert, helyzetbe lehet hozni a hazai bankokat, ám ettől függetlenül nem változik a fő tétel: a magyar pénzügyi rendszer része az európai pénzügyi szektornak. Ez - ahogy eddig is - az egyik fő stabilizáló elem - mondta Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke.
Szerző(k): Nagy László NándorMegjelent a Magyar Közlönyben hétfőn az a jogszabály-módosítás, amely a fészekrakó-hitelesek számára is lehetővé teszi az árfolyamgát igénybevételét.
Szerző(k): MTI-EcoRövid távon még nem lehet megmondani, miként alakul a devizahitelesek helyzete a piaci viharok nyomán, de a mostani magas frankárfolyam már komoly gondokat okozhat − vélik a lapunk által megkérdezett banki szakértők. A legnagyobb erózió abban a szegmensben fenyeget, ahol már az \"árfolyamgát\" igénybevételének feltételeit se tudják teljesíteni.
Szerző(k): B. Varga JuditA Magyar Bankszövetség már hónapokkal ezelőtt létrehozott egy munkacsoportot, hogy vizsgálja meg az önkormányzati hitelek kérdését, és a testület rövidesen beszámol a munkájáról - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában a bankszövetség főtitkára.
Szerző(k): MTI-Eco