A szigorúbb szabályok miatt lesz olyan vállalkozó, aki eddig 36 millió forint hitelt tudott volna felvenni, az adónem változtatása miatt viszont csak 10,5 millió lesz a maximum összeg azonos feltételek mellett.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonAz Egyesült Államok kereskedelmi gyakorlatából ismert "vásárolj most, fizess később" lehetőség hamarosan megjelenik Magyarországon is, igaz, egyelőre csak a vállalatok közti elszámolások területén.
Szerző(k): Komócsin SándorEgymás után szólalnak meg lengyel felső vezetés politikusai abban a vitában, amely az Európai Bizottság és a varsói kormány között kialakult az igazságszolgáltatási reform visszavonásáról, illetve Brüsszel szerint annak hiányosságairól. A lengyel kormánypárti politikusok félretették a kötelező udvariasságot, például Ursula von der Leyent, a bizottság elnökét gyakorlatilag azzal vádolják, hogy német érdekeket szolgál a posztján.
Szerző(k): Komócsin SándorNagy fejesugrásról, sok bizonytalanságról és a várhatóan ismét növekedésnek induló nemteljesítő hitelállomány mutatóról (az npl-rátáról) beszélgettünk ezúttal a Napi.hu podcast csatornáján. Az elemzéshez Felfalusi Péter, az Intrum követeléskezelő vezérigazgatója volt a vendégünk, akivel szóba került a recesszió lehetősége, a háztartásokat érintő gazdasági veszély, és az is, hogy jól is járhat valaki azzal, ha a lejárt tartozását egy követeléskezelő veszi át.
Szerző(k): Rácz GergőVégre kapnak valamennyi pénzt az NHB Növekedési és Hitelbank hoppon maradt ügyfelei, azonban az összeg köszönőviszonyban sincs azzal, amit a felszámolási eljárás alá került pénzintézetbe betoltak.
Szerző(k): Komócsin SándorDinamikus bővülést hozott az idei év első fele a kis- és középvállalatok finanszírozásában a CIB Banknál, amelyben meghatározó szerep jutott a támogatott konstrukcióknak is. A pénzintézetnél folytatódott az ügyfélszám növekedése, miközben a vidék szerepe is erősödik az új kihelyezéseken belül.
Szerző(k): Herman BernadettEgy újabb 5 milliárd dolláros hitel biztosítása az IMF-től segítene megnyugtatni Ukrajna többi hitelezőjét, hogy a háború sújtotta ország makrogazdasági helyzete ellenőrzés alatt áll - mondta Volodimir Zelenszkij elnök gazdasági főtanácsadója a Reutersnek.
Szerző(k): Rácz GergőA 2021–2027 közötti uniós fejleszti ciklus forrásaiból a mikro-, kis- és középvállalkozások budapesti komplex fejlesztéseinek finanszírozását biztosító hitelprogram keretét 110 milliárdról 31 milliárdra csökkentette a kormány. A kabinet továbbá hozzájárult a Siklósi Kórház állami tulajdonba vételéhez.
Szerző(k): Németh Géza