A befektetők egyre inkább elfordulnak a részvénypiac befektetésektől, ennek köszönhetően hamarosan több tőke lesz a kötvényekbe fektető hedge fundoknál, mint a részvénypiacon szerencsét próbáló társaiknál.
Szerző(k): NAPIAz eddigi legnagyobb profitot hozó bennfentes kereskedéssel vádolja az amerikai értékpapír felügyelet (SEC) az egyik neves hedge fundot.
Szerző(k): NAPIA nemzetgazdasági miniszter a Heti Válasz e heti számában a pénzvilág kalózairól ír, akik szerinte hazánkat kincses hajónak tekintik és mindent megtesznek egyebek mellett azért, hogy a forint mozogjon és hogy magasan tartsák az állampapírok hozamát. Matolcsy György megállapítja: a kalózok számára veszélyes lenne egy IMF-megállapodás.
Szerző(k): NAPIJelentősen lemaradtak a kockázatos eszközökben kibontakozó rallyról a hedge fundok, de legalább hozamot termeltek.
Szerző(k): NAPIFájdalmas döntést hozott Louis Bacon, a 15 milliárd dollárnyi vagyont kezelő Moore Capital vezetője, tervei szerint vezető alapjából 2 milliárd dollárt visszajuttat befektetőinek, mivel véleménye szerint a jelenlegi piaci környezetben az alapja túl nagy ahhoz, hogy kiemelkedő hozamokat tudjon elérni.
Szerző(k): NAPILouis Bacon, a 15 milliárd dollárnyi vagyont kezelő Moore Capital vezetője 2 milliárd dollárt visszajuttat befektetőinek, szerinte ugyanis az alapja túl nagy ahhoz, hogy jó hozamokat produkáljon a jelenlegi környezetben. Az iparágban egyre többen hozzák meg ezt a fájdalmas döntést.
Szerző(k): NAPIA kínai kormányzat arra készül, hogy beengedi piacára a legnagyobb hedge fundoknak. Egyelőre keveseket hívnak meg, s azok is versenyezhetnek a kínai megtakarításokért.
Szerző(k): NAPIA milliárdos John Paulson a tavalyi vaskos veszteségeket hozó fiaskók után mindent megígért befektetőinek, azonban a jelek szerint mégsem tanult hibáiból. Az első félévben érzékeny veszteségeket volt ismét elkönyvelni.
Szerző(k): NAPI