Szombaton jelentette be a kormány, hogy kevés kivételtől eltekintve minden esetben eltörli a hatósági áras, 480 forint/literes tankolás lehetőségét a nem magánszemélyek esetében. A korlátozás már szombat déltől érvényes.
Szerző(k): Szabó DánielA kormány korlátozza a hatósági árat az üzemanyagoknál, sok jármű nem tankolhat majd olcsóbban. Emellett a kabinet felszabadítja a negyedét a stratégiai olajkészletnek – jelentette be szombaton a rendkívüli kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A jövőben a céges autókkal nem lehet 480 forintos áron tankolni, ahogy teherjárművekkel sem.
Szerző(k): Szabó Dániel, Nagy MartinA Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) bejelentette, hogy rendkívüli Kormányinfót tartanak szombaton 11 órakor. Azt nem közölték, milyen döntéseket ismertetnek, de pár valószínű lehetőség van. Ismertetjük, hogy mi történhet a hatósági áras üzemanyagokkal, a rezsicsökkentéssel, az adózással.
Szerző(k): Szabó DánielA héten szerdán a benzin és a gázolaj piaci ára itthon 21-28 forinttal lesz olcsóbb. A hatósági árak miatt ezt kevesebben veszik majd észre.
Szerző(k): Szabó DánielÓriási lyukat üt Románia állami költségvetésen a gáz és az áram hatósági árszabályozásából fakadó kiadás, miközben szakértők szerint egy csapásra kétszeresére ugrana a háztartások rezsije, ha nem kapán ezt a támogatást.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy hozzávetőleges becslés alapján úgy tűnik, hogy a csirke far-hát európai piacán most Magyarországon lehet a legolcsóbb hozzájutni e csemegéhez. Több országban sem jegyzik a terméket, illetve nem mindenhol különül el, hogy emberi avagy állati fogyasztásként veszik figyelembe. Aki rajongója azonban e hús(?)árunak, annak egyértelműen Magyarországon a helye.
Szerző(k): Molnár CsabaA százhalombattai finomító már csúcsteljesítményen pörög, ha egy újabb leállás jön, akkor teljes magyarországi üzemanyag-ellátás veszélybe kerül. A hatósági ár miatt viszont benzinkutak sora állhat le – jelentette ki Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke egy interjúban.
Szerző(k): Szabó DánielZágráb továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy úgy legyen, ahogyna eddig. És ez legalább két hétig így is marad - írta meg helyszíni forrásokra hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Szabó M. István