A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság mobil WC-k bérlésére és takarítására kötött nettó 200 millió forint értékű keretmegállapodást 2021 júniusában, három évre a YooWC Kft.-vel, amely az egyedüli érvényes ajánlattevő volt az erre kiírt közbeszerzésen. Az induló mennyiség 15 darab mobil wc volt.
Szerző(k): Domokos ErikaLitvánia kamerákat tervez felszerelni a Fehéroroszországgal közös határának teljes szakaszára - jelentette be Ingrida Simonyte kormányfő egy határátkelőnél tett látogatásán az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielAz omikron variáns által okozott újabb járványhullám nyomán egyre több helyen vezetnek be újra szigorú utazási korlátozásokat. Azonban ez most már teljesen felesleges és káros, többet árt, mint használ.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Európai Unió alapját jelentő jogállamiság uniós szintű és tagállami megerősítése a január elsején kezdődött, fél évig tartó francia EU-elnökség prioritásai közé tartozik - közölték francia kormányzati tisztségviselők csütörtökön. Májusban meghallgatást terveznek Magyarországgal az uniós alapértékek "súlyos és módszeres megsértése" miatt indított 7-es cikk szerinti eljárás ügyében.
Szerző(k): Domokos ErikaMintegy ötven percet beszélt telefonon Joe Biden amerikai- és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrán-orosz határon kialakult konfliktusról. Biden sürgette Oroszországot, hogy mielőbb oldja a feszültséget Ukrajnával; további szankciókat is kilátásba helyezett.
Szerző(k): Tér DiánaUkrajna 24,5 millió dollár támogatást kap az Egyesült Államoktól határai védelmének megerősítésére - írja az MTI tudósítója az ukrán határőrszolgálat honlapján megjelent tájékoztatásra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaAz ünnepekre hazatérő vendégmunkások miatt torlódás alakult ki péntek délelőtt a röszkei határátkelőhelyek kilépő oldalán - közölte honlapján a rendőrség.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kilépés gyorsítása érdekében csütörtökön ideiglenesen csak a Magyarországról kilépő utasok használhatják a röszkei közúti határátkelőhelyet - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
Szerző(k): Domokos Erika