Jövőre átlépi a Magyar Honvédség költségvetése az ezermilliárd forintot, egészen pontosan 1003 milliárd forint lesz - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Veszprémben, a nyugállományú katonáknak és honvédségi nyugdíjasoknak tartott tájékoztatóján.
Szerző(k): Szász PéterA magyar hadseregnek elrettentő erővel kell rendelkeznie - hangoztatta Orbán Viktor azon az ünnepségen, ahol kinevezte a honvédség új parancsnokát. A kormányfő bírálta a 2010 előtti katonapolitikát és az akkori honvédelmi vezetőket, akik szerinte nem teljesítették a hazával és saját katonáikkal szembeni kötelességeiket. Juhász Ferenc, az első Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztere az ATV Híradójának azt mondta: Orbán Viktor szándékosan ferdít, és olyan eszközök vásárlásával adósította el a honvédséget, amelyek célját és okát biztonságpolitikai szakértők sem értik.
Szerző(k): Szász PéterHa baj van, a hazánkat nekünk kell megvédeni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Honvédség parancsnoksága parancsnoki beosztásának átadás-átvételi ünnepségén.
Szerző(k): Szász PéterOrbán Viktor és Boris Johnson brit miniszterelnök pénteki tárgyalásán a brexit utáni magyar-brit kétoldalú együttműködés menetéről volt szó, többek közt szóba került az energiaipar és a védelmi ipar is. A BBC szerint Johnson az aggályait is kifejezte a magyar kormányfőnek az emberi jogok magyarországi helyzetével kapcsolatban.
Szerző(k): Domokos ErikaTeljesen új piac nőtt ki a luxusrepülőgépek felderítő és kémrepülővé átalakításából: egyre több kormány és hadsereg alkalmaz ilyen repülőgépeket. Az új hadszíntér mellett egy becslések szerint 3 milliárd dolláros iparág alakult már ki a magyar kormányéhoz hasonló Dassault Falcon 7X repülők felfejlesztéséből.
Szerző(k): Szabó DánielOrosz hajók veszélyes manőverek végrehajtásával szándékosan akadályozták egy ukrán és egy amerikai őrhajó gyakorlatozását Odessza partjai közelében - írja az Ukrajinszka Pravda nyomán az ukrán határőrszolgálat közleményére hivatkozva.
Szerző(k): Szász PéterA Honeywellt 13 millió dollárra bírságolták mivel amerikai vadászbombázók és stratégiai bombázók specifikációt osztotta meg Kínával. Összesen 71 rajzot osztottak meg 2011 és 2015 között Pekinggel, Tajvannal, Kanadával és Írországgal.
Szerző(k): Szabó DánielŐsszel kezdődik a Rheinmetall Hungary Zrt. hadiipari gyárának építése Kaposváron. A magyar állam és a német Rheinmetall által létrehozott vállalat a tervek szerint évente legalább száz katonai járművet készít el - mondta az MTI szerint Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a somogyi megyeszékhelyen.
Szerző(k): Domokos Erika