A görög bankok feltőkésítését célzó pénz utolsó részletet kedden utalják át - jelentette be az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő Eurogroup elnöke hétfőn. Az eredetileg tervezett 25 milliárd euró helyett csak 5,5 milliárdba került a művelet.
Szerző(k): MTI-Eco, portfolio.huA görög törvényhozás csekély többséggel jóváhagyta vasárnap hajnalban az ország 2016-os költségvetését, több mint ötmilliárd euróval csökkentve a kiadási oldalt és mintegy kétmilliárddal magasabb adóbevételt irányozva elő, hogy teljesítse ezzel a nemzetközi hitelezők feltételeit.
Szerző(k): InforádióA bonyolult, lassú európai döntéshozatali mechanizmusokat nem arra találták ki, hogy a segítségükkel a döntéshozók egyszerre fél tucat válsággal megbirkózzanak, pedig most éppen ez lenne a feladat. Ezért választaniuk kell, melyik krízist oldják meg és melyiket nem.
Szerző(k): EconomxA belső határellenőrzéstől mentes, szabad mozgást biztosító schengeni övezet egységének feltétlen megőrzése mellett érveltek a pénteki brüsszeli európai uniós belügyminiszteri tanácskozás résztvevői - hangsúlyozta Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, aki Magyarországot képviselte az ülésen. A tanácskozás után az illetékes uniós biztos azt mondta, csak akkor lehet hatékonyan fellépni a menekültválság kezelésében, ha a tagországok betartják a szabályokat.
Szerző(k): Inforádió, MTIAz Európai Unió olyan intézkedést fontolgat, amely lehetővé tenné, hogy az uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex beavatkozzék egy tagállam határvédelmébe és az ottani határ őrzésébe - közölték uniós tisztviselők és diplomaták pénteken a tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek brüsszeli tanácskozása kapcsán.
Szerző(k): Inforádió, MTIA Financial Times csütörtöki értesülése szerint az Európai Unió belügyminiszterei elé egy olyan javaslat kerülhet, amely elfogadása esetén lehetővé tenné a belső uniós határellenőrzéseket lebontó schengeni szabályrendszer felfüggesztésének időbeli kiterjesztését akár két évre.
Szerző(k): Inforádió, MTIA görög kormány cáfolja, hogy felmerült az ország kizárása a schengeni övezetből. Brüsszeli források megerősítették a hírt, hozzátéve, hogy ezzel egyidejűleg számos olyan elképzelés felmerült, amely szűkítené az útlevélmentes övezetbe tartozó országok körét.
Szerző(k): EconomxGörögország februárig megállapodásra kíván jutni euróövezeti hitelezőivel az adósságterhek enyhítése kérdésében a pénzügyi bizonytalanság eloszlatása és a gazdasági növekedés megindításának elősegítése érdekében - közölte Evklídisz Cakalotosz pénzügyminiszter a görög-amerikai kereskedelmi kamara befektetői konferenciáján.
Szerző(k): MTI-Eco