A Socar azeri állami energiaipari cég a héten tárgyalásokat kezd Athénban az ugyancsak állami görög Desfa gázvezeték-üzemeltető részbeni megvásárlásáról.
Szerző(k): MTIElkerülhetetlen a görög államadósság újabb részének elengedése a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint még akkor is, ha Görögország minden tervezett strukturális reformot és takarékossági intézkedést végrehajt.
Szerző(k): MTI-EcoFelborzolta két görög sziget lakosságának idegeit, hogy az a hír járja, további menekülttáborokat létesíthetnek a lakóhelyük közelében. A kormány tagadja, hogy ezt terveznék. Immáron 60 ezer menekült rekedt Görögországban.
Szerző(k): EconomxA Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió intézményei között a görög adósságválság kezeléséről kialakult nézeteltérés súlyos károkat okoz az országnak - jelentette ki Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök Szalonikiben.
Szerző(k): MTIAz Európai Unió több mint kétszeresére emeli a Görögországban tartózkodó menekültek életkörülményeinek javítására szánt sürgősségi támogatását, az eddigi 83 millió euróhoz (mintegy 25,5 milliárd forint) további 115 milliót (35,6 milliárd forintot) biztosítanak - közölte szombaton az Európai Bizottság.
Szerző(k): MTIGörögország sem hajlandó - Magyarországhoz hasonlóan - visszafogadni azokat a menekülteket, akiket más uniós tagállamok visszaküldenének, mondván: ott kell velük foglalkozni, ahol beléptek az EU területére. Az athéni kormány nem tudja, hány bevándorló van az ország területén.
Szerző(k): EconomxAz eurótagállamok pénzügyminiszterei nem fognak hozzájárulni a következő hetekben esedékes ülésükön ahhoz, hogy Görögország megkapja folyamatban lévő segélyprogramja esedékes következő részletét. A görögök nem kapkodják el a támogatásért vállalt kötelezettségeik teljesítését.
Szerző(k): EconomxTovábbra is nagy migrációs nyomás nehezedik az Európai Unióra, és ismét emelkedésnek indulhat az illegális határátlépők száma, ha kudarcba fulladna az EU-Törökország menekültügyi megállapodás - mondta az uniós külső határokon folytatott határigazgatási együttműködésért felelős uniós ügynökség (Frontex) vezérigazgatója egy német lapinterjúban.
Szerző(k): MTI