Az Alapjogokért Központ által szervezett rendezvényen a miniszter úgy fogalmazott: barátokra elsősorban bajban van szükség, és ilyenkor mutatkozik meg, hogy ki az igazi barát.
Szerző(k): Horváth TiborHogyan történhetett meg, hogy a világ egyik legjobban védett országának katonáival álmukban végeztek az őrhelyükön motoros terroristák? Milyen megtorlást követel, hogy nőket végeztek ki a nyílt utcán? Milyen következményei lehetnek az izraeli háborúnak? Ezekről is kérdeztük Somkuti Bálintot, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatóját.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMiközben tartományi választások zajlanak Bajorországban és Hessenben, a német sajtó is címlapon foglalkozik a szombaton kirobbant izraeli háború nyomában járó vérfürdővel. Az egész világ elítéli a Hamász példátlanul radikális, sokkoló támadását, amelynek hatására Németországban is megerősítették a biztonságot. Berlinben tüntettek a zsidóellenes szervezetek.
Szerző(k): EconomxSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a háború sújtotta Gázai övezetben lévő magyarokkal már mind felvették a kapcsolatot, ugyanakkor helyzetük kritikus, kimenekítésük pedig egyelőre életveszélyes vállalkozás lenne.
Szerző(k): EconomxAz izraeli hadsereg szombat éjjel és vasárnap reggel ellencsapásokat hajtott végre délen a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász és Iszlám Dzsihád terrorszervezet ellen, valamint északon a libanoni határnál.
Szerző(k): Hercsel AdélIzraelben a halottak száma jelenleg legalább 150, és legalább 1000-en megsérültek – állítja a helyi média izraeli tisztviselőkre hivatkozva az esti órákban. Palesztin oldalról 200 gázai áldozatot közöltek.
Szerző(k): EconomxA Hamász iszlamista palesztin szervezet fegyveresei támadásának eddig legkevesebb huszonkét izraeli halálos és több mint 250 sebesült áldozata van az izraeli mentőszolgálat és a kórházak szombat kora délutáni közlése szerint. Tömegesen jelentkeztek az emberek véradásra.
Szerző(k): EconomxIzrael megölte az Iszlám Dzsihád három vezetőjét Gázában, de a légicsapásoknak több civil áldozata is volt.
Szerző(k): Economx