Aggályos, a lakosságot és a gyógyszertárakat egyaránt hátrányosan érinti az internetes gyógyszerforgalmazás korlátozását célzó, most tárgyalt törvényjavaslat a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) álláspontja szerint. A szolgáltatások ellehetetlenítése helyett szakmai konszenzuson alapuló szabályozást javasolnak.
Szerző(k): Szepesi AnitaÚjra jelentősen, milliárdokkal nőtt a magyarországi patikák gyógyszerforgalma - írta meg a Világgazdaság.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgyre többen veszik saját kezükbe az egészségügyi öngondoskodás kérdését – derült ki a Pénztárszövetség első negyedéves eredményeiből. A hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarítások mellett tavaly és a 2021-es év első negyedévében a több mint 930 ezer egészségpénztári tag 8 milliárd forintnyi egyéni befizetéssel gyarapította egészségügyi célú befizetéseit, ami rekordösszegnek számít az elmúlt 20 év első negyedéveit tekintve.
Szerző(k): Herman BernadettA kistelepülések gyógyszerellátása egyre nehezebb helyzetben van. A hazai települések felén nem érthető el közvetlen lakossági gyógyszerellátás, ami több mint 650 ezer lakost, többségében idős embert érint. A helyzet egyre rosszabb, mivel évente mintegy 10-15 fiókgyógyszertár szűnik meg, és maradnak újabb települések gyógyszerellátás nélkül. A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) összeállított egy három elemből álló javaslatcsomagot a probléma megoldására, melyet eljuttatott a kormányzatnak.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) kivonta a forgalomból a 0480820 gyártási számú Arbartan 50 mg filmtabletta, továbbá a 1270520 gyártási számú Arbartan 100 mg filmtabletta elnevezésű gyógyszert. A döntés oka, hogy a gyártó szennyeződést talált a tételekben.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIdén februárban tovább csökkent a támogatott vényköteles gyógyszerek forgalma, az előző év februárjához képest a forgalom 3,7 százalékkal, a dobozszám 14,7 százalékkal esett vissza. A koronavírus-járvány erősödése, valamint a lakosság otthoni munkavégzése, az iskolák zárvatartása, valamint a kötelező távolságtartás egyaránt mélypontra juttatták a vényköteles gyógyszerforgalmat.
Szerző(k): Szepesi AnitaÁprilis 2-án, nagypénteken, április 4-én, húsvétvasárnap és április 5-én, húsvéthétfőn kizárólag az ünnepnapokon is nyitva tartó, valamint az ügyeletes és készenlétet ellátó gyógyszertárak biztosítják a gyógyszerellátást - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA koronavírusos betegek kezelésében hatásos az időben megkezdett Favipiravir terápia. A gyógyszert hétvégén is felírják és TAJ-szám alapján más is kiválthatja - olvasható a koronavirus.gov.hu összegzésében.
Szerző(k): K. Kiss Gergely