A Tata Motors indiai járműgyártó profittal zárta a tavalyi utolsó negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után, a nyeresége azonban csaknem a fele volt a vártnak, részben a tulajdonában lévő Jaguar Land Rover (JLR) eladásnövekedésének lassulása miatt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA Napi.hu értesülése szerint a Continental egy több száz munkahelyet teremtő autótechnikai gyártósor felépítését helyezte kilátásba veszprémi üzemében, ám végül mégis leállította a projekt tervezését és úgy döntött, inkább belgiumi egységéhez viszi a beruházást. Az ok: a társaság biztonságosabbnak látja a termelést Nyugat-Európában, mint Magyarországon.
Szerző(k): K. Kiss GergelyRekordbevételt könyvelt el az Intel a tavalyi negyedik negyedévben és az egész évben is, ami minden eddiginél világosabban mutatja, hogy kifizetődő volt az utóbbi évek üzletpolitikája, amelynek jegyében a személyi számítógépek lassuló piacáról az adatközpontokra helyezték át a hangsúlyt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielGyökeresen átalakítja csomagolási gyakorlatát a Coca-Cola, a világ legnagyobb üdítőital-gyártója.
Szerző(k): Domokos ErikaKínában tavaly 491 millió mobilkészüléket adtak el, 12,3 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbihoz képest.
Szerző(k): Szepesi AnitaFelkészült az Airbus a világ legnagyobb utasszállító gépe, az A380-as gyártásának leállítására, miután több éve nem kapott új megrendelést - írja az MTI.
Szerző(k):A Nike amerikai sportszergyártó profitja ugyan 9 százalékkal kisebb lett a november végével záródott negyedévében az egy évvel korábbinál, de így is felülmúlta az elemzők által vártat.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzélesi Ágnes – a visszavonult futballista, és jelenlegi edző Szélesi Zoltán felesége – a kisebbségi tulajdonosa a Magyar Sportmárka Zrt. nevű új cégnek, amelyet Mészáros Lőrinc cégcsoportja most indított - írja a HVG.
Szerző(k): Domokos Erika