gyártás

04.
23.
16:13
Megjutalmazzák az Audi kitartó dolgozóit

Megjutalmazzák az Audi kitartó dolgozóit

Covid-bónusszal jutalmazza az Audi Hungaria Zrt. több mint 12 ezer munkavállalóját, a vállalat ezzel fejezi ki köszönetét és elismerését a járvány miatt nehezített helyzetben is helytálló munkavállalóinak. A cég most a sajtóban már megjelent információt erősítette meg.

Szerző(k): Rácz Gergő
04.
22.
13:56
Átszervezi gyártását az Airbus

Átszervezi gyártását az Airbus

Két saját tulajdonú cégbe integrálja a repülőgépeinek szerkezeti elemeit és részegységeit gyártó üzemeit és beszállítóit az Airbus - írja az Airportal.

Szerző(k): Szász Péter
04.
19.
19:07
Új eljárással hasznosul a használt sütőolaj

Új eljárással hasznosul a használt sütőolaj

A Mol nemrég jelentette be, hogy egy új biüzemanyag-gyártási eljárást fejlesztett ki, ennek lényege, hogy nem utólag keverik a biokomponenst a dízel üzemanyagba, hanem már a gyártás során, a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel. Így változatlan minőség mellett növelhető a biotartalom a dízel üzemanyagban többek között abból a használt sütőolajból, amelyet a lakosság ad le a Mol-kutakon. Egyebek mellett erről kérdeztük Huff Zsoltot, a Mol-csoport downstream termelési ügyvezető igazgatóját.

Szerző(k): Szász Péter
04.
18.
07:40
Ősi tudással arat sikereket Európa-szerte a magyar mester

Ősi tudással arat sikereket Európa-szerte a magyar mester

Egy ősi mesterséget, ősi módszerek alkalmazásával folytat a Szlovákiában élő Slíz Róbert, ám ez nem jelenti azt, hogy csak hobbiról lenne szó. Munkájának komoly piaca van.

Szerző(k): Barabás Júlia
04.
15.
07:31
Megkezdődött Szerbiában a Szputnyik-vakcinák gyártása

Megkezdődött Szerbiában a Szputnyik-vakcinák gyártása

A belgrádi Torlak Intézetben megkezdődött a Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyag előállítása.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
14.
11:07
A kínai vakcinák körül egyre nagyobb problémák merülnek fel

A kínai vakcinák körül egyre nagyobb problémák merülnek fel

Azontúl, hogy a helyi járványügyi hivatal vezetője is arról beszélt, hogy a Sinopharm- és a Sinovac-vakcinák hatékonysága nem elég magas, egyre több ország hiányolja a 3. fázisú kutatási eredményeket az esetükben. A gyártóknak viszont aggasztó probléma az is, hogy egyre kevésbé tudják tartani a vállalt szállítási határidőket, miközben Magyarország mellett számos országnak, köztük a fejlődő világ államainak is odaígérték a készítményeket.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
10.
19:19
Lenyomnák az akkumulátorok árát, az első lépést már megtették

Lenyomnák az akkumulátorok árát, az első lépést már megtették

Az árutőzsdét üzemeltető CME a lítiumra vonatkozó határidős szerződések kereskedései lehetőségének bevezetését tervezi, hogy kihasználja az elektromos járművek meghajtásához nélkülözhetetlen fém iránti növekvő keresletet. A lépés nagy löketet adhat az e-járművek piacának, kiszámíthatóbbá teheti az akkumulátorgyártást, de az árakat könnyebben tornászhatják majd fel a spekulánsok is. A tőzsdén épp abban bíznak, hogy megfoghatják a drágulást.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
06.
09:31
Nem mentette meg a kormány a patinás egészségügyi céget

Nem mentette meg a kormány a patinás egészségügyi céget

Csődbe ment egy egészségügyi eszközöket gyártó patinás magyar vállalat a járvány kellős közepén, a kormány veszélyhelyzeti alapjából nem adtak pénzt az életben tartására.

Szerző(k): Komócsin Sándor
04.
02.
19:17
Ekkor jöhet a Szputnyik vakcina uniós engedélye

Ekkor jöhet a Szputnyik vakcina uniós engedélye

Nem várható az orosz Szputnyik V vakcina európai uniós engedélyezése június vége előtt – jelentette ki csütörtökön a francia Európa-ügyi államtitkár. Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó, és külföldi gyártását menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója pedig bejelentette az MTI szerint, hogy külföldön előállított orosz Szputnyik V vakcina behozatalával gyorsíthatják fel a lakosság Covid-19 elleni átoltását.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna