Egyelőre kevés részlet ismert a BMW debreceni gyárlétesítéséről, de a korábbi hasonló beruházások alapján sejthető, mekkora támogatást biztosít hozzá az állam, abból pedig az látszik, hogy sokba kerül ez a magyar adófizetőknek. Egy szakértő szerint 30 milliárd forint lehet a magyar forrás, Vértes András közgazdász szerint is kockázatos, hogy túlsúlyba kerül a magyar iparon belül az autógyártás.
Szerző(k): Szabó DánielMár négy német tartomány küzd azért, hogy az elektromos meghajtású autókat gyártó amerikai Tesla európai üzemének helyszíne lehessen, a Süddeutsche Zeitung című lap csütörtöki jelentése szerint a Saar-vidék, Baden-Württemberg és Rajna-vidék-Pflaz után Bajorország is beszállt a versengésbe.
Szerző(k): Szabó DánielA BMW új debreceni üzemében 2023 körül kezdődhet a termelés - írta a Stuttgarter Zeitung című német lap szerdán a német autógyártó társaságtól származó adatokra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos LászlóA BMW új, debreceni üzemről egyelőre keveset tudni azon túl, hogy ezer munkahelyet ígérnek. A cég viszont több komoly nehézséggel is szemben találhatja magát Magyarországon: a munkaerőpiaci helyzet az elmúlt időszakban kedvezőtlenül változott.
Szerző(k): Szabó DánielVergődik a magyarországi hajógyártás annak ellenére, hogy a egyre népszerűbb a balatoni vitorlázás. A nagy múltú iparág cégei nem termelnek nyereséget.
Szerző(k): Komócsin SándorAz SSD-k térhódítása miatt nincs elegendő méretű kereslet: bezár a WD 1973 óta üzemelő merevlemez-gyára - írja PC World.
Szerző(k): Szabó DánielKét magyarországi leánycéget jegyzett be Dél-Korea egyik jelentős iparvállalata, a Doosan, amely e-autók akkumulátoraihoz rézfóliát gyártó üzemet épít Tatabányán. A vállalat építőipari járműveket is gyárt és forgalmaz, hozzátartozik a Bobcat márka is.
Szerző(k): Domokos ErikaTovábbi befektetésekkel erősíti a belgrádi kormány a szerbiai védelmi ipart, amely hazai és exportmegrendelésekre is termel.
Szerző(k): Barabás Júlia