Az oroszok úgy tekintenek az Ukrajnától véres erőszakkal elvett Mariupol kikötővárosra, hogy az már végleg az övék, így terveket szövögethetnek a jövőjével kapcsolatban. Ihletként a horror műfaját hívták segítségül.
Szerző(k): Komócsin SándorÚj vállalat költözik a Johnson Electric nemrég Ózdon bezárt üzemébe, a Neutrik Group elektronikai vállalat 3,6 milliárd forintos beruházása nyomán az első ütemben 200, középtávon pedig 300 új munkahely jön létre a városban - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Szász PéterAz egykor hatalmas Trungsram, a magyar elektronikai ipar koronaékszere szerény méretű cégecskére zsugorodik azt követően, hogy befejeződnek a már gőzerővel folyó elbocsátások. A cég és a szakszervezetek igyekeznek állást találni a munka nélkül maradóknak.
Szerző(k): Komócsin SándorCsíkszeredai gyártási kapacitásának növeléséről állapodott meg szerdán a Heineken Románia és a város önkormányzata - közölte Csíkszereda polgármesteri hivatala.
Szerző(k): Szász PéterHárom éven belül bezárja a németországi Saarlouis-ban működő üzemét a Ford - jelentette be szerdán az amerikai járműgyártó társaság európai vállalata (Ford of Europe). A Saar-vidék tartományi városban 1970 óta működő üzem elveszítette a belső, vállalati versenyt az elektromos autók gyártásáért a spanyolországi Valenciában 1976-ban megnyitott gyárral szemben.
Szerző(k): Szász PéterSzerbiában van olyan település, amelynek nem jut tiszta ivóvíz, miközben a környezetében van egy gyár, amely palackozott ivóvizet állít elő az ország más tájainak ivóvízellátás céljából.
Szerző(k): Komócsin SándorMa már bruttó 3 millió forint felett keresnek a gyárigazgatók a Wyser kutatása szerint, de 2 millió közelében van a műszaki igazgatók fizetése is. A felmérés alapján a gyártás-termelésben azonban egyáltalán nem az alapbér a legfontosabb, a vezetőket számos tényező befolyásolja a munkahelyváltásban.
Szerző(k): Tér DiánaA régió cukorrépa-termesztőivel közösen vásárolná fel Erdély egyetlen cukorgyárát francia tulajdonosától a román állam. Az ország egykori 33 cukorrépa-feldolgozójából mára három maradt, egyre kisebb területen termesztenek cukorrépát, ellenben egyre több cukrot importálnak - írja a Világgazdaság.
Szerző(k): Tér Diána