Árbevételének csaknem 10 százalékos emelkedése mellett az előző évinél alacsonyabb, 2 milliárd forint körüli adózott eredményre számít 2018-2019-es üzleti évben a Zwack - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA Commerzbank azzal kísérletezik, hogy a legegyszerűbb elemzői kommentárokat esetleg egy erre a célra kifejlesztett mesterséges intelligenciával íratná a jövőben. Cél a Mifid II, azaz a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv miatt az elemzői költségek csökkentése.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA hitelintézetek 172 milliárd forint adózás előtti nyereséget értek el az idén az első negyedévben, 9,8 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi hasonló időszakban, az adózott eredmény 11,5 százalékkal, 160 milliárd forintra csökkent - írta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaFolytatódott a Tesco csoportszintű forgalmának növekedése a cég 2018-2019-es pénzügyi évének első negyedében, de a közép-európai értékesítés az erős magyarországi teljesítmény ellenére is visszaesett, mindenekelőtt a lengyelországi és a szlovákiai nyitvatartási szabályozás módosításai miatt.
Szerző(k): Domokos LászlóA központi értéktári és klíringszolgáltatásokat nyújtó KELER csoport a tervezettnél magasabb bevételt ért el 2017-ben, köszönhetően a magyar gazdaság bővülésének, a csoport által kiszolgált értékpapír- és energia-kereskedelmi piacok növekvő forgalmának - közölte a csoport az MTI-vel csütörtökön.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb mint 1,5 milliárd forinttal nőtt a Duna House csoport árbevétele az első negyedévben
Szerző(k): Domokos ErikaA Lukoil, a második legnagyobb orosz olaj- és gázkitermelő cég profitja 109,1 milliárd rubel (1 rubel=4,37 forint) lett az idei első negyedévben, 75 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál - adta híról az MTI a TASZSZ-ra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaA K&H Bankcsoport 2018 első negyedévét 15,1 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta - adta hírül a pénzintézet. Egy ingatlanügyletből származó, 2,1 milliárd forint értékű egyszeri bevétel nélkül az adózás utáni eredmény 12,9 milliárd forintot ért el, ez 30 százalékkal jobb a tavalyinál. A K&H Biztosító nyeresége is 22 százalékkal lett nagyobb.
Szerző(k): Domokos László