gyorsjelentés

05.
15.
07:08
Koronavírus: a magyar bankok fele máris veszteséges

Koronavírus: a magyar bankok fele máris veszteséges

Alig néhány héttel a járvány kitörése után a magyarországi bankok egy része már veszteségessé vált. Így járt az OTP, a Raiffeisen és a CIB is, a K&H, az UniCredit és az Erste még éppen nyereségesek, de a jövőbeni hitelezési veszteségekre készülve náluk is csökkent a profit.

Szerző(k): Herman Bernadett
05.
14.
17:39
Nyoma sincs a járványnak a DT negyedéves eredményén

Nyoma sincs a járványnak a DT negyedéves eredményén

A tavalyinál jobb negyedéves adatokat közölt a Deutsche Telekom csütörtökön - írta az MTI a dpa hírügynökségre hivatkozva.

Szerző(k): Domokos Erika
05.
13.
21:42
Csökkent a Rába árbevétele és nyeresége az első negyedévben

Csökkent a Rába árbevétele és nyeresége az első negyedévben

A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele 19,5 százalékkal 11,8 milliárd forintra csökkent az első három hónapban, és 112,9 százalékos csökkenés eredményeként 119,6 millió forint veszteséget termelt a cég a tavalyi év első negyedéhez képest – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este közzétett gyorsjelentésből.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
05.
13.
21:34
Nem tett jót a Magyar Telekomnak a forint gyengülése

Nem tett jót a Magyar Telekomnak a forint gyengülése

A Magyar Telekom Nyrt. árbevétele az elemzői várakozásoknak megfelelően mérsékelten, 0,2 százalékkal 159,33 milliárd forintra emelkedett idén az első negyedévben - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán az MTI szerint.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
05.
12.
13:11
A koronavírus meglegyintette a Vodafone-t is - mire számíthatnak a magyar ügyfelek?

A koronavírus meglegyintette a Vodafone-t is - mire számíthatnak a magyar ügyfelek?

A Vodafone-t is jelentősen érinti a koronavírus-járvány hatása a 2021-es pénzügyi évében - figyelmeztetett a Vodafone Csoport kedden kiadott gyorsjelentésében. A brit telekommunikációs cég emellett azt is kozölte, hogy a bizonytalanságra való tekintettel útmutatást sem tud adni a várható EBITDA-jával kapcsolatban. A magyar leányvállalatot sem kerülte el a koronavírus-járvány hatása, alig két hónap alatt a bevételkiesés mitegy 5 milliárd forintra ugrott - mondta Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország igazgatóságának alelnöke.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
05.
12.
07:08
A legnagyobb kedvencekre csapott le a koronavírus

A legnagyobb kedvencekre csapott le a koronavírus

A közösségi gazdaságra alapuló cégek voltak az elmúlt évek nagy befektetői kedvencei, a jelek szerint pont ezek a cégek kerültek a legnagyobb bajba a járvány miatti korlátozások következtében. Ha változnak a fogyasztói szokások a járvány hatására, az végleg betehet nekik.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
05.
08.
08:54
Veszteségről számolt be az OTP

Veszteségről számolt be az OTP

Az OTP veszteséggel zárta az első negyedévet, amit a koronavírus-járvánnyal összefüggő gazdasági válsággal okolnak. Jelentősen nőtt a kockázat.

Szerző(k): Komócsin Sándor
04.
29.
20:59
Az Eximbank tavaly 1,879 milliárd forint adózott eredményt ért el

Az Eximbank tavaly 1,879 milliárd forint adózott eredményt ért el

A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) 2019-ben 1,879 milliárd forint adózott eredményt ért el az előző évi 7,069 milliárd forint után, ami 749 millió forinttal alacsonyabb a 2,6 milliárd forintos eredménytervnél - derül ki a hitelintézet Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett, IFRS szabványok alapján készült éves jelentéséből.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
04.
29.
18:45
Erre számít a Volkswagen

Erre számít a Volkswagen

A Volkswagen azzal számol, hogy a tavalyinál jóval kisebb lesz az idei profitja a koronavírus-járvány miatt, azonban abban biztos, hogy nyereséges marad - írja az MTI.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna