A több mint 500 pályamű közül választotta ki a díjazottakat a "TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek” elnevezésű mese- és novellaíró pályázat zsűrije. "A pályázatok zöméből megkapó módon árad a természet erőteljes szeretete" – mondta ifj. Szántay Csaba, a Richter Gedeon kutatóprofesszora, a TETT ötletgazdája, a pályázat zsűrijének tagja, aki szerint ezt az ősi kapcsolódást még a mai digitális kultúra sem képes felülírni.
Szerző(k): Domokos ErikaMagyar kutatók először igazolták, hogy a beszédre specializált agyterületek már születéskor azonosítják az emberi kommunikációt, még akkor is, ha maga az újszülött nem vesz részt az interakcióban. Ez pedig azt mutatja, hogy az újszülöttek jóval érzékenyebbek a társas viszonyokra, mint korábban gondoltuk. A felfedezés új perspektívát nyit a nyelv fejlődésének megismerésében - írja közleményében az ELTE.
Szerző(k): Szepesi AnitaImmár akad olyan budapesti kerület, ahol 18 óvodai csoport, összesen 315 gyerek van karanténban, máshol minden ötödik ovis csoportot haza kellett küldeni koronavírus-fertőzés miatt, sőt vannak olyan fővárosi óvodák is, amelyeket teljes egészében be kellett zárni - számolt be az Eduline.
Szerző(k): Domokos LászlóAz amerikai járványügyi és betegségmegelőzési hivatal (CDC) hivatal egy friss tanulmánya szerint a gyerekek egy részénél élethosszig tartó egészségügyi problémát okozhat a koronavírus-fertőzés: az adatok alapján a megbetegedést követő egy hónapban jóval nagyobb az eséllyel diagnosztizáltak náluk diabéteszt.
Szerző(k): Szabó DánielSok szülő az utolsó pillanatban mondja vissza az oltási időpontokat, miután 5-11 év közötti gyereke elkapta a koronavírust - mondta Póta György házi gyermekorvos az RTL Híradónak.
Szerző(k): Szász PéterCéget alapított Szokira-Orbán Sára, Magyarország miniszterelnökének középső gyereke. A vállalkozás fő tevékenysége vezetési tanácsadás, de mással is foglalkozhatnak.
Szerző(k): Komócsin SándorAz iskolabezárások miatt többet aludtak a serdülők, ami javította az egészségügyi állapotukat. Csökkent az alkohol és koffeinfogyasztásuk is, ami szintén javított az életminőségükön - állapították meg a Zürichi Egyetem (UZH) kutatói. A szeparáltság viszont mentálisan volt megviselő a gyerekeknek. A kutatás fő eredménye az, hogy jobb lenne, ha később kezdődne az oktatás az iskolákban.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Unió azt tervezi, hogy az elkövetkező hónapokban jogszabályban kötelezi a technológiai vállalatokat arra, hogy többet tegyenek a gyermekek szexuális zaklatása ellen - mondta Ylva Johansson, az EU belügyi biztosa.
Szerző(k): Szabó Dániel