A Gránit Bank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramjából (NHP) 11 milliárd forintot kapott, ennek az összegnek a harmadát már kihelyezte augusztus elején, a fennmaradó részt pedig augusztus végéig közvetíti ki a partnervállalkozásoknak - mondta Hegedűs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Szerző(k): MTI-EcoAz állam 2,585 milliárd forinttal száll be az elektronikus bankolás területén erősödő Gránit Bankba és 3 milliárddal a hitelszövetkezetek felfuttatását tervező Széchenyi Bankba. Ezzel mindkét bank 49 százaléka az államé lesz - értesült az Index.
Szerző(k): Index.huÚj befektetőtől kapott friss tőkét Lettország hetedik legnagyobb hitelintézete, a korábban tőkehiánnyal küzdő Norvik Banka AS. A Bloomberg beszámolója szerint a befektető nem más, mint a magyar Demján Sándor.
Szerző(k): portfolio.huStratégiai együttműködési megállapodást kötött a CO-OP Csoport és a Gránit Bank, amely révén a pénzintézet hitel, faktoring és számlavezetési termékei elérhetőek lesznek a szövetkezeti kiskereskedelmi hálózat tagjainak, dolgozóinak, beszállító partnereinek és vásárlóinak.
Szerző(k): Nagy László NándorAbban a Gránit Bankban szerezhet többségi tulajdont az állam, amelyben pár napja már a Brokernet elnöke is társtulajdonos.
Szerző(k): Tóth KataNyúl Sándor 300 millió forintos befektetéssel 7,12 százalékos tulajdonrészt szerzett a bankban.
Szerző(k): NAPI