A Költségvetési Tanács (KT) véleménye szerint a 2013-as költségvetés a jelenlegi formájában finanszírozható és az államadósság szabály is betartható, a kétségtelenül meglévő kockázatok mellett is, és feltételezve, hogy nem romlik tovább a gazdasági környezet - nyilatkozta Kovács Árpád, a KT elnöke a Népszabadság internetes oldalán.
Szerző(k): MTIA Moody\'s szerint továbbra is negatív a magyar bankrendszer kilátása, a gazdaság helyzete pedig továbbra is romlik.
Szerző(k): MTI-EcoNövekedési szempontból valószínűleg kiábrándító második negyedéven vannak túl a közép- és kelet-európai gazdaságok - vélekedtek új helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, egyöntetűen recessziót jósolva a magyar gazdaságban.
Szerző(k): MTI-EcoA májusi zuhanás után júniusban és júliusban is minimálisan emelkedett a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke, de ezzel a felét sem nyerte vissza akkori esésének. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint júliusban az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak kissé, de továbbra is nagyon pesszimista hangulatot tükröznek.
Szerző(k): NAPIStabilizálódik a kínai GDP-növekedés a második félévben a kínai központi bank tanácsadója szerint.
Szerző(k): MTI-EcoCsehország gazdasága zsugorodik az idén az eddig várt növekedés helyett.
Szerző(k): MTI-EcoVannak jó jelek a kormányzattal való együttműködés terén, Mikola Gergely, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (BCCH) elnöke szerint. Az elnök a lapunknak adott interjúban úgy vélte, a befektető-vonzás terén nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani, továbbá a Magyarországot ért kritikák esetenkénti jogossága mellett számos esetben túlzók voltak.
Szerző(k): Lajkó ÉvaAz elmúlt három hónap egyébként is gyenge gazdasági növekedése a gyengeség újabb jeleit mutatja, legfőképp Európa folytatódó pénzügyi problémái és a feltörekvő piacok vártnál gyengébb növekedése miatt - állítja az IMF legfrissebb világgazdasági jelentése (World Economic Outlook - WEO).
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna