Csehországban attól tartanak a szakértők, hogy fokozni fogja a légszennyezést a korábbi fűtési módok visszatérése. Válaszul az energiaválságra sokan szénnel, fával, háztartási hulladékkal fűtenek.
Szerző(k): Komócsin SándorMár tesztelik azt az új, levegő-levegő hőszivattyút, amely extrém hideg időben is képes hatékonyan, energiatakarékosan hőtermelésre. A Bosch, a Daikin és az LG is az alkotók között, és ígérik, hogy a konstrukció villámgyorsan megjelenik a lakossági piacon is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA magyar lakta romániai városokban lólépésben változik a távfűtés ára, viszonylag közeli településeken előfordul, hogy az egyiken drágult idén ez a fajta fűtés, míg a másikon olcsóbb lett.
Szerző(k): Komócsin SándorSzlovákiában is egyre többen szembesülnek azzal, hogy választaniuk kell: élelmiszerre költik-e a jövedelmüket vagy inkább fűtésre. Azok is kétségbeesetten spórolnak, akik még nem tartanak itt.
Szerző(k): Komócsin SándorCsarnokot épít és gépeket vásárol az Euro-Unior Fűtéstechnika, amely éppen most futtatja fel vegyes tüzelésű kazánjának gyártását. Ezt főként a hazai piacra szánják, bár a cég exporttevékenysége is jelentős mértékű.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonAmikor Vlagyimir Putyin, Oroszország teljhatalmú államfője a nyáron úgy döntött, hogy fegyverként fogja felhasználni Európa gázfüggőségét országától, és elzárja az északról érkező szállítások gázcsapját, a szakértők horribilis gázárakat és masszív gazdasági recessziót jósoltak az év végére. Ma már láthatjuk, hogy ez a pesszimizmus nem igazán volt megalapozott. Kérdés, mi lesz a jövő évi gázellátással kapcsolatos vészjósló prognózisokkal.
Szerző(k): Komócsin SándorAz energiaárak emelkedése első látásra meglepő, valójában azonban logikus területen is jelentős változást hozott. Egyre többen vásárolnak meleg, termoruhákat köntösöket és papucsokat, hogy a lakásokban ne fázzanak az alacsonyabb hőmérséklet mellett. Egy brit áruházlánc szerint a vásárlók jóval hamarabb kezdtek el betárazni olyan termékekből mint a kesztyűk vagy az eddig leginkább viccként vásárolt otthoni kezeslábasok. A Buksza összellításából kiderül az is, hogy a magyar boltokban még nincs termoőrület, részben azért, mert a szezon még csak most indul, de a sparos paplanok rákapcsoltak.
Szerző(k): Csernátony CsabaJanuárban bezár a nyíregyházi Aquarius fürdő, de a város más létesítményeiben is korlátozások jönnek. Közben Esztergomban is takarékossági intézkedéseket hoznak, csökkenti a városi fürdők medencéinek hőfokát és a levegőét is - írja a Termál Online.
Szerző(k): Szász Péter