Noha egyelőre sokan kivárnak a fűtés visszakapcsolásával a szokatlanul hűvös időben, a földgáz-elosztási adatok jelentős keresletbővülésről tanúskodnak. Néhány helyen a távfűtés beindítását is kérték.
Szerző(k): Major AndrásDél-Dunántúlon 2012-ben összesen 743 lakás épült, az egy évvel korábbinál 7,2 százalékkal kevesebb, szemben a 17 százalékos országos átlagos visszaeséssel - derül ki a KSH pénteken közzétett, \"Dél-dunántúli statisztikai tükör\" című elemzéséből. A dél-dunántúli települések 83 százalékában, a falvak 86, a városok 34 százalékában nem adtak át egyetlen új lakást sem.
Szerző(k): NAPIAz idei fűtési szezonban 7,32 milliárd köbméter gáz fogyott, a felhasznált mennyiség elmaradt a tavalyitól annak ellenére, hogy az idén a szezon április közepéig húzódott, míg az előző évben csak március 25-ig - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) összesített adataiból.
Szerző(k): MTI-EcoAz MSZP szerint a távhőárakban sok esetben nem érvényesült a tízszázalékos rezsicsökkentés, sőt a fővárosi lakásszövetkezetekben élőknek többet kell fizetniük a távfűtésért, mint a rezsicsökkentés meghirdetése előtt.
Szerző(k): MTIRosszul szigetelt, szinte kifűthetetlen lakásokat újít fel Vác környékén a Habitat for Humanity Magyarország önkéntesek segítségével. A szervezet a lakáspolitikai javaslatok mellett igyekszik gyakorlati segítséget is nyújtani a lakhatási problémák csökkentése érdekében.
Szerző(k): NAPIA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a kormány 178 millió forinttal 1 milliárd 42 millió forintra bővítette az Új Széchenyi Terv fűtési rendszerek korszerűsítését támogató pályázatának támogatási keretösszegét.
Szerző(k): NAPIAz EU-átlagot messze meghaladóan továbbra is nagyrészt fából állítja elő Magyarország a megtermelt megújuló energiát. Az anyagi nehézségek miatt mind többen fűtenek a gáznál olcsóbb fával.
Szerző(k): Major AndrásA lakáspiacon kamatozhat a fűtéskorszerűsítés; akár 15-20 százalékot is dobhat az ingatlan piaci értékén a korszerű fűtési rendszer.
Szerző(k): NAPI