Bár a közoktatásért is felelős belügyi tárca egyelőre cáfolja, hogy ha télen nehézségek merülnének fel az iskolák fűtésével kapcsolatban, akkor digitális oktatásra térnének át, egy rendelet utat nyit ez előtt.
Szerző(k): Komócsin SándorTeljes bizonytalanságban várják a fűtési szezont azok, akik csak áramot használnak. A kormány egy hónapja azt mondta: dolgoznak azon, hogyan támogathatják azokat, akiket a várható áremelés a leginkább sújt, eddig azonban nem derült ki, kapnak-e segítséget a rezsicsökkentés részleges eltörlése miatt az árammal fűtők vagy a kistelepüléseken élők - írja az rtl.hu
Szerző(k): Domokos ErikaAz Európai Unió augusztus 10-étől vezette be az Oroszországból származó szén importjának tilalmát, ám a lengyel kormány már áprilistól betiltotta az orosz szén behozatalát az országba. Miután a szénnel fűtött lakásokban jórészt ezt használták, és nem lehet akármilyen minőségű szénnel helyettesíteni az orosz szenet. Az ár is emelkedett.
Szerző(k): Komócsin SándorA lakosságot ugyan védik az uniós törvények, mégis előfordulhat, hogy sok házban lejjebb kell tekerni a fűtést, mert az túl drága. Elsősorban az iparban kellene alternatív energiaforrást találni, a lakosságnak pedig Azerbajdzsánból, vagy Olaszországból importálhatnak gázt a tagállamok.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonSemmiféle döntés, "parancs", "utasítás" vagy új jogszabály nem született az iskolák fűtésével kapcsolatban - közölte a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Rácz GergőKönnyen lehet, hogy idén az iskolákban maximum 20 Celsius-fokos hőmérsékletben kell tanulniuk a diákoknak, legalábbis ez derül ki a kormány egyik tisztviselőjének tájékoztatásából. Az továbbra sem derült ki, hogy komolyan gondolják-e azt lehetőséget, hogy bármelyik iskolában áttérjenek a gázfűtésről fafűtésre.
Szerző(k): Komócsin SándorA WWF Magyarország, az ország egyik legnagyobb környezetvédelmi szervezete elégedetlen azokkal a magyarázatokkal, amelyekkel az agártárca igyekszik elvenni a sokat kritizált, a fakivágást könnyítő jogszabály élét. A környezetvédők Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét kérik arra, hogy a kormány vonja vissza a rendeletet. A tarvágást is lehetővé tevő tűzifarendelet elleni petíciót már több mint százezren írták alá.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Szabó DánielAz iskolákban úgy hoznák ki az átlagot, hogy a tantermek lehetnek 20 fokosak, de a tornateremben csak 15 fok lehet. A kormány a munkaügyi minisztériummal is tárgyal további megtakarító intézkedésekről.
Szerző(k): Vámosi Ágoston