A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy siófoki férfival szemben, akinek a cége nem tett eleget adófizetési kötelezettségének - adta hírül a Somogy megyei főügyészség.
Szerző(k): EconomxA korrupció ellen nem elsősorban büntetőjogi eszközökkel lehet a siker reményében fellépni, hanem a megelőzéssel - véli Polt Péter legfőbb ügyész, aki szerint szervezetének vannak szép sikerei, de nem a 2010 után indult elszámoltatási ügyekben.
Szerző(k): EconomxA Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt az 55 éves budapesti nőt, aki a megalapozott gyanú szerint több éven keresztül kedvező befektetési ajánlatokkal csalt ki pénzt ügyfeleitől - közölte a fővárosi főügyészség.
Szerző(k): EconomxA Bács-Kiskun Megyei Főügyészség költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy 47 éves kecskeméti férfi és 12 bűntársa ellen, akik 2004 és 2013 októbere között strómanok nevén lévő cégekkel úgy működtettek két csárdát és egy sörözőt, hogy az adó- és járulékfizetést szándékosan elkerülték és ezzel a költségvetésnek közel 260 millió forint kárt okoztak.
Szerző(k): EconomxFeljelentéskiegészítést rendeltek el az Uberrel kapcsolatban költségvetési csalás miatt tett feljelentés ügyében - adta hírül a Fővárosi Főügyészség.
Szerző(k): MTIAz ügyészség vádja szerint egy felszámoló, aki egy budapesti felszámolócég tagja is, 200 ezer eurót kért azért, hogy egy felszámolási vagyonértékesítési pályázaton az egyik pályázó ajánlata nyerjen.
Szerző(k): EconomxAz Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult a bűnügyben a Fővárosi Főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt négy személlyel szemben nyújtott be vádiratot uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt - közölte a fővárosi főügyész. A támogatást kutya wellness fejlesztésére igényelték.
Szerző(k): EconomxMegrendezett trafikrablással próbált pénzhez jutni egy 18 éves nő és egy 25 éves férfi, de egy órán belül lebuktak - adta hírül a Fővárosi Főügyészség.
Szerző(k): Economx