Habár Lázár János novemberben bejelentette, hogy az állam megveszi a fővárostól a hányatott sorsú Bálna épületet, a határidőig mégsem tett rá ajánlatot. A pályázati irányár 11 milliárd forint volt.
Szerző(k): Domokos ErikaA Közbeszerzési Hatóság elnöke által indított eljárásban - a "Csillaghegyi öblözet árvízvédelmi fejlesztése" megnevezésű projekt kapcsán - a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) 2 millió ötszázezer forintra bírságolta a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Zrt.-t.
Szerző(k): Németh GézaBudapest Főváros Önkormányzata vállalkozót keres, amely a következő öt évben elvégezné Budapest közigazgatási területén a csípőszúnyog-irtást - a nyílt közbeszerzési felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaA Margitszigetre vonatkozó zajrendelet megalkotásáról is dönthet szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Az ülésre benyújtott javaslat szerint korlátoznák a szabadidős létesítmények és a közterületi tevékenységek zavaró hanghatásainak, zajterhelésének tartamát is - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaNégymilliárd forintból valósulhat meg a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének keretében az Aranyhegyi-patak és a pünkösdfürdői védvonalszakasz fejlesztése - derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott előterjesztésből.
Szerző(k): Domokos ErikaAz állam megveszi a Bálna épületét a fővárosi önkormányzattól a Magyar Turisztikai Ügynökségnek.
Szerző(k): Szabó DánielAz Etele térig meghosszabbítják az 1-es villamos vonalát, 2019 nyarán lehet majd használni az új állomásokat.
Szerző(k): Domokos ErikaA Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésének napirendjén ismét szerepel a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központ pályázati értékesítéséről szóló javaslat, amelyet a testület júniusi ülésén visszavont az előterjesztő - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika