A Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken hozott ítéletében arra kötelezte az alperes Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet, hogy a felperes Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és a közte fennállt haszonbérleti jogviszonyból származó elszámolási kötelezettsége alapján fizessen a felperesnek mintegy 17 millió forintot és kamatait, és az egymillió forint perköltség is az NFA-t terheli.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA fővárosban február végén még 26 345 olyan kft. működött, amelynek törzstőkéje nem éri el a 3 millió forintot, több mint 60 ezer kft. viszont már eleget tett tőkeemelési kötelezettségének - közölte a Fővárosi Törvényszék.
Szerző(k): Szász PéterA Quaestor-perben a szakértői vélemény kizárásáról hozott bírósági végzés ellen a Fővárosi Főügyészség nem tud jogorvoslattal élni, csak egy majdani ügydöntő határozat elleni fellebbezésben tudja az érveit kifejteni - közölte a főügyészség kedden az MTI-vel. A főügyészség felhívta a figyelmet arra, hogy a Fővárosi Törvényszék figyelmen kívül hagyta a Fővárosi Ítélőtábla határozatát a szakértői vélemény felhasználhatóságáról, és ez a későbbiekben az elsőfokú ítélet hatályon kívüli helyezését is eredményezheti.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKi ellen adott ki a bíróság nemzetközi és európai elfogatóparancsot? A Magyar Nemzettel szemben a hvg.hu olyan személyt talált a nyilvános körözési listában, akit a sajtó korábban kapcsolatba hozott a 4-es metró építésében érdekelt Strabaggal. A Fővárosi Törvényszék is cáfolja Gulyás László körözését.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Fővárosi Törvényszék ideiglenes intézkedésében megtiltotta a TV2-nek a Chili TV használatát, melynek értelmében a TV2-nek január 4-től tilos lenne használnia a Chili TV elnevezést - írja a comment:com szakblog.
Szerző(k): EconomxElőzetes letartóztatásba helyezte a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság - ismertette a Fővárosi Törvényszék szóvivője újságírókkal a helyszínen. A törvényszék később kiadott közleménye szerint a gyanút egyebek mellett a férfi telefonjának adattartalma, a híváslista-elemzések és tanúvallomások támasztják alá.
Szerző(k): MTIA Fővárosi Törvényszék első fokú, nem jogerős ítélete szerint a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) ki kell adnia az MKB Bank Zrt. részvényeinek értékesítésével kapcsolatos közérdekű adatokat, így az új tulajdonosokra vonatkozóakat is.
Szerző(k): MTICsütörtökön folytatódik a Quaestor-ügy, a csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba és társai ellen indított büntetőper tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken.
Szerző(k): MTI-Eco