Létrejött a Nemzeti Földügyi Központ (NFK), a kormány döntésének értelmében júliustól ez az agrárminiszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv végzi az állami földek kezelését, felügyeletét; a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet megszűnik - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterVárhatóan negyvenöt kilométernyi fővárosi földutat aszfaltoznak le az év végéig a budapesti útépítési program keretében, ez a földutak mintegy húsz százalékát jelenti - közölte Szatmáry Kristóf, a program koordinációjáért felelős miniszteri biztos szerdán az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielEgyelőre nem hozott eredményt a Földön kívüli intelligens élet keresését (SETI) célzó eddigi legátfogóbb program, amelynek keretében 1327 szomszédos csillagrendszerben kutattak intelligens földönkívüliek után a szakemberek - írja az MTI a LiveScience ismeretterjesztő hírportál nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA Mészáros-csoport nemrégiben 1290 hektárnyi földet vett Romániában - tudta meg a 24.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóOrosz és amerikai kutatók szerint akár 9,1 Celsius-fokkal is nőhet a téli hőmérséklet Szibériában, ezzel ötszörösére növelve a lakható területek nagyságát - írja az Independent alapján a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóA tavalyihoz képest több mint 200 ezer hektárral kisebb területen vetettek a gazdálkodók tavasszal, az előirányzott vetést május közepére szinte mindenütt be is fejezték - írta csütörtöki számban a Világgazdaság a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) jelentésére hivatkozva, amely a falugazdászok felmérésein alapul.
Szerző(k): Szabó DánielMár nem két számjegyű drágulás jellemezte tavaly a hazai termőföldpiacot, de azért még mindig jelentős az áremelkedés. Drága a gyümölcsös, olcsó az erdő.
Szerző(k): Vég MártonMiután az előző heteket a szárazság határozta meg, az elmúlt időszak rengeteg csapadéka utána már-már kezd túl sok nedvesség felhalmozódni a földben. Az OMSZ prognózisa szerint egy hamar nem ér még véget az esős évszak.
Szerző(k): Szabó Dániel