Akár már az idén megszülethet az a támogatási szerződés, amelynek révén a Mol Rt. fontos szponzorává válna a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) utánpótlás-nevelést célzó Bozsik-programjának – tudtuk meg a Mol illetékesétől. Az olajcég jelenleg is támogat egy futballcsapatot, az Újpest FC-t. A napvilágot látott 60 millió forintnál azonban lényegesen kisebb összegről szólt az előző évi szponzorszerződés – mondta lapunknak Gyulai Zsolt, a kft. ügyvezetője. Részletek a keddi NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA Juventus Football Club első nyilvános kibocsátásának (IPO) árát részvényenként 3,7 euróban állapították meg a hétvégén, azaz az előzetesen megadott 3,5-4,2 eurós sáv alsó széléhez közelebb. Ennyit fizetnek a kisbefektetők, akik a felajánlott 38,7 millió részvény várhatóan 60 százalékához juthatnak hozzá, miután kétszeresen túljegyezték a nekik felkínált mennyiséget.
Szerző(k): Bana PéterA Juventus olasz futballcsapat 3,5 és 4,2 euró közé árazza részvényeinek értékét a 38,7 millió részvény nyilvános kibocsátását bejelentő prospektusában, ami azt jelenti, hogy a Juve jelenlegi értéke több mint 437 millió euró.
Szerző(k): Kolozsi Pál