Kétsebességessé válhatnak a választási kampányok 2022 tavaszán attól függően, hogy a politikusok hogyan viszonyulnak a koronavírus-járványhoz. Ez egyelőre Franciaországban látszik egyértelműen, de a gond elkerülhetetlenül fel fog merülni más olyan országokban is, például Magyarországon, ahol választásokat tartanak a következő hónapokban.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy Marseille-i kutatóintézetben új koronavírus-variánst mutattak ki egy Kamerunból hazatért páciens mintáiban. A 46 mutációt felmutató új vírusváltozat miatt figyelmeztetést bocsátottak ki.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMódosítja a koronavírussal fertőzött emberekre vonatkozó karanténkövetelményeket a francia kormány, annak ellenére, hogy minden eddiginél magasabb számú új megbetegedést regisztráltak - jelentette be Olivier Veran egészségügyi miniszter a Le Journal du Dimanche című vasárnapi újságban.
Szerző(k): Tér DiánaJanuár elsejétől fél évre Franciaország veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Szlovéniától. Prioritásai között a koronavírus-járvány kezelése, a szociális Európa erősítése, a klímacélok és a gazdasági fejlődés összehangolása, az erős határvédelem kialakítása és schengeni övezet reformja szerepel - írta meg az MTI brüsszeli tudósítója.
Szerző(k): Szabó M. IstvánFranciaország a jövő héttől további korlátozásokat vezet be a koronavírus-járvány miatt, miközben napok óta rekordokat dönt a naponta diagnosztizált új fertőzöttek száma, kedden már meghaladta a 200 ezret.
Szerző(k): K. Kiss GergelyFrancia luxusáruházak sorra nyitnak használt ruhákra és fenntartható termékekre szakosodott részlegeket, a ballonkabátjairól híres brit Burberry divatház ruháit és kiegészítőit pedig az eredeti árnál jóval kevesebbért lehet bérelni. Az egyre szaporodó kezdeményezések oka, hogy becslések szerint a használt termékek forgalma megduplázódik a következő négy évben.
Szerző(k): Csernátony CsabaFranciaország napi rekordot jelentő, több mint 100 000 új koronavírusos esetről számolt be, miközben Emmanuel Macron elnök intézkedéseket mérlegel a gyorsan terjedő omikron-változat megfékezésére.
Szerző(k): Szabó DánielKylian Mbappé a Dior luxus divatház és a márka "Sauvage" illatának új nagykövete, miután a francia vállalat megszakította a szerződését az amerikai színésszel, Johnny Deppel.
Szerző(k): Tér Diána