A franciaországi elnökválasztás hajrája előtt folyamatosan erősödik Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldal jelöltje, aki a radikális jobboldal bevándorlóellenes keménykedésével, illetve a mérsékelt jobboldal gazdasági reformprogramjával homlokegyenest ellentétes politikával kampányol. Sikerének titka részben az, hogy különleges újításokat is bevet a politikai csatában.
Szerző(k): Komócsin SándorMintegy 30 ezer ukrán menekült érkezett Franciaországba, akiknek a fele az országon keresztül utazik tovább, például Spanyolországba - közölte Emmanuelle Wargon francia lakásügyi miniszter. Wargon a Franceinfo rádiónak elmondta, hogy a kormány 100 ezer, az ukrajnai háború elől menekülő ember fogadására készül.
Szerző(k): Molnár CsabaValerie Pécresse a mérsékelt jobboldal elnökjelöltje a franciaországi elnökválasztáson nem adta fel, hogy bejusson a szavazás második körébe, bár a lendületes decemberi indulás után fokozatosan romlanak az esélyei. Az első fordulóig hátra lévőidőszakban már kockáztatnia kell, ha a biztos befutó Emmanuel Macron államfő mellett másodikként ott akar lenni a második menetben.
Szerző(k): Komócsin SándorFranciaországban a koronavírus-járvány ismét emelkedő napi esetszámai ellenére a kormány nem tervezi a múlt héten feloldott korlátozások visszavezetését.
Szerző(k): Szász PéterA balti államok és Írország egyre erőteljesebben követeli, hogy vezessenek be embargót az orosz olajra az Európai Unióban, amelyre a soros elnökséget betöltő Franciaország egyre inkább hajlik. Pontos kritériumrendszer mellett több vonakodó tagállami is hajlana a megoldásra. A Napi.hu forrásai szerint az energiaügyi szankcióktól elzárkózó magyar kormány is rábólinthat a tervre, de egyelőre sok kerékkötője van a lépésnek.
Szerző(k): Szabó DánielA Leroy Merlin francia cég bővíteni akarja barkácsáruházláncát Oroszországban, miközben olyan riválisok, mint az Ikea kivonulnak. A Leroy Merlin a francia Mulluez család tulajdonában van, akárcsak az Auchan és a Decathlon - írja a Retail Gazette. A családot komoly kritikák érik, miután éppen akkor terjeszkedik az orosz piacon, amikor riválisai üres egységeket hagynak maguk után. A Leroy Merlin 112 helyszínen működik Oroszországban, míg a Decathlon 60 üzletével kisebb szereplő a piacon. Erről bővebben itt olvashat.
Szerző(k): EconomxFranciaország 22 milliárd euró értékben fagyasztotta be az orosz jegybank eszközeit az ukrajnai inváziót követő szankciók részeként. Az ausztrálok az orosz alumíniumiparra mérnek nagy csapást - írta meg a Euronews. A különböző alapokban lévő összegek február közepén Oroszország arany- és devizatartalékainak mintegy négy százalékának feleltethető meg. Vasárnap az ausztrál kormány azonnali hatállyal megtiltotta a timföld, valamint minden más alumínium érc exportját Oroszországba. Ezzel az orosz alumíniumiparhoz kapcsolódó import 20 százalékát annullálták. Erről itt olvashat.
Szerző(k): EconomxFranciaország 22 milliárd euró értékben fagyasztotta be az orosz jegybank eszközeit az ukrajnai inváziót követő szankciók részeként. Az ausztrálok az orosz alumíniumiparra mérnek nagy csapást - írta meg a Euronews.
Szerző(k): Szabó M. István