Európa legújabb gazdasági kihívását nem a zöldasztalnál, hanem a természetben kell megoldani: több mint 4 százalék GDP-kiesést is okozhat, ha az illetékesek nem tesznek semmit az erdőtüzek megfékezéséért.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA koronavírus-járvány nem ért véget, egyre több fertőzöttet jelentenek világszerte, de a pandémia mostani felfutása egyelőre kevésbé halálos.
Szerző(k): Szabó DánielA nemzetgyűlés pénteken elfogadta a nyugdíjak emeléséről és a lakbérek emelésének ideiglenes befagyasztásáról szóló törvényjavaslatot.
Szerző(k): Rácz GergőA francia kormány bejelentette, hogy 100 százalékban állami tulajdonba veszi az ország legnagyobb energiatermelő vállalatát, az EDF-fet, amely egyben a világ legnagyobb atomerőmű-üzemeltetője – írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA Renault SA francia autógyártó eladásai 29,7 százalékkal, 1 millió 199 járműre csökkentek az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, részben a félvezetőhiány és az orosz piacról való kivonulás miatt.
Szerző(k): Szász PéterA francia gazdasági miniszter szerint az a legvalószínűbb, hogy teljesen leáll az orosz gázszállítás, ezért arra kell felkészíteni a rendszert, hogy elképzelhető: némely iparágakban csökkenteni kell vagy akár be szüntetni egy időre az energiafelhasználást - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA párizsi repülőtér alkalmazottai pénteken beszüntették sztrájkjukat, miután megkapták a kért fizetésemelést.
Szerző(k): Rácz GergőA sörkészítés alapanyaga, a komló szeret magasra kúszni; az akár 8 méter magasság biztosítható napelemes rendszerek tartószerkezetével is. Legalábbis ezt szeretné bizonyítani az egyik francia energiaszolgáltató. Az agrovoltaika pedig éppen erről szól: az áramtermelésről és - ebben az esetben - a még jobb sörről.
Szerző(k): Szabó M. István