Az utóbbi években heves vitákat kiváltó elektromos rollereket egyre kevesebb helyen látják szívesen a helyiek: rengeteg balesetet okoznak a kétkerekű járművek.
Szerző(k): Fogarasi KittiA problémát egy szoftverfrissítéssel meg lehet oldani, de ha nem teszik, akkor teljesen leállítják az értékesítést.
Szerző(k): Economx.huA miniszterelnök a kiszivárgott információk szerint arról beszélt a kötcsei pikniken, hogy orosz helyett francia üzemanyaggal is működhet Paks. Három nap sem telt el, már meg is köttetett a nukleáris megállapodás a Framatome-mal.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsJúlius elején még félő volt, hogy a francia idegenforgalom szereplőinek a zavargások miatti borús előrejelzései alapján, hogy akár 20-25 százalékos bevételkiesést is elszenvedhet az ágazat. Nos, ebből semmi sem lett, a francia idegenforgalom, mint kutya a vizet, úgy rázta le magáról a zavargások lehetséges negatív következményeit.
Szerző(k): Drávucz PéterA francia államtanács jóváhagyta az abaja viselésének tilalmát a közoktatási intézményekben, pénteken pedig már őrizetbe is vették egy gimnazista lány apját, aki halálosan megfenyegette lánya iskolájának igazgatóját, amiért az nem engedte be az intézménybe a muszlim köntöst viselő tanulót.
Szerző(k): Horváth TiborÉletét vesztette egy 16 éves fiú szerda este, miután motorkerékpárjával összeütközött egy rendőrautóval a Párizstól nyugatra fekvő Elancourt-ban. A motorosra akkor lettek figyelmesek a járőröző rendőrök, amikor a motorkerékpárja hátsó kerekein akrobatamutatványokat hajtott végre, de nem viselt bukósisakot.
Szerző(k): Horváth TiborAz Euronews cikkében arról készített átfogó körképet, hogy Európa mely államaiban és milyen feltételekkel biztosítanak ingyenes étkezést a gyerekeknek az oktatási intézményekben. Hol áll a sorban Magyarország, és ezen a téren milyen bizonyítványt lehet hazánknak kiállítani? Mutatjuk.
Szerző(k): Hercsel AdélA francia elnök hétfőn kijelentette, hogy a regionális vonatokra vonatkozó olcsó havi előfizetések német mintájú rendszerét szeretné bevezetni a saját országában.
Szerző(k): Horváth Tibor