Kihúzta a szőnyeget az atlétikai világbajnokság megrendezése alól a kormány a fővárosi kerületek egészségügyi támogatásának megvonásával – ezt mondta az RTL Híradónak Karácsony Gergely.
Szerző(k): Szepesi AnitaOrbán Viktor miniszterelnök rendkívüli nemzetközi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy 2021. nehéz év volt Magyarország számára is, de fontos, hogy a vakcinák révén már lehetett védekezni. Jövőre szerinte három fontos téma lesz: az új gazdaságpolitikai intézkedések - mint a fiatalok szja-mentessége -, a járvány elleni védekezés és a gyermekvédelem. Megerősítette, hogy Novák Katalin lehet az új köztársasági elnök, hosszú vitára számít az energetikáról, valamint a helyreállítási alapról. A Pegasus- és Völner-ügyekről ő nem tudott, amíg azok nyilvánosságra nem kerültek. Fontosnak tartja a béremeléseket, a pedagógusok kiáltását is meghallják. Jó kapcsolatra törekszik az Orbán-kormány Németországgal, de a Balkánról vita volt. Tervezik, hogy a harmadik oltáshoz kössenek bizonyos szolgáltatásokat, változnak a védettségi igazolványok. Élő közvetítés a Napi.hu-n.
Szerző(k): Szabó DánielKözéleti személyek egy csoportja a globális katonai kiadások csökkentését javasolja, ami forrást teremthetne egy az ENSZ keretében működő szegénység- és járványellenes, illetve klímavédelmi alap felállítására.
Szerző(k): Komócsin SándorKizártnak tűnik, hogy idén elbírálják azokat a pályázatokat, amelyekkel forrásokhoz jutott volna a segélyalapból a kormány.
Szerző(k): Rácz GergőA saját tehetetlensége mellett nyugati szankcióktól is sújtott fehérorosz rezsim az eurázsiai stabilitási alaptól akar hitelt felvenni a jókora államadósság törlesztésére, ám az alap az IMF gyakorlatából ismerős kemény feltételekhez kötne bármilyen segítséget.
Szerző(k): Komócsin SándorVan rá esély, hogy Magyarország az eddigi huzavona ellenére néhány héten belül megállapodjon az Európai Unió helyreállítási alapjából rá eső forrás elköltéséről, ami azt jelenti, hogy elkezdődhet a támogatás utalása.
Szerző(k): Komócsin SándorRobbanásszerű növekedéssel számol az AutoWallis Csoport 2025-ig. A 2020-as 88 milliárd forintos árbevétele több mint a négyszeresére, 400-433 milliárd forint közé ugorhat, míg az EBITDA több mint a hatszorosára, 2,3 milliárdról 14-15,2 milliárd forint közé emelkedhet.
Szerző(k): Szász PéterA már bejelenetett és a még bejelentés előtt álló akvizíciókhoz kellhet ekkora mértékű forrásbevonás - írta meg a vg.hu.
Szerző(k): Szabó M. István