Már most is tilos a terhesek és a 15 éven aluliak fogát amalgámmal tömni és később teljesen kitiltják a hagyományos anyagot a fogászatokról.
Szerző(k): Komócsin SándorLesújtó állapotban van a magyar 12 évesek fogazata, pedig az állam teljesen megtéríti a fogászati ellátást a gyerekeknek. Felnőttkorban pedig még rosszabb lesz a helyzet - írta a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóA lengyelek egy része ugyan kénytelen hitelt felvenni, hogy ki tudja fizetni fogászati kezelését magánorvosnál, ám a nyugati fogászati turisták körében legalább olyan népszerű Lengyelország, mint Magyarország.
Szerző(k): Barabás JúliaHamarosan megkapják a fogorvosok a hárommillió forint plusztámogatást, az erről szóló kormányhatározat és kormányrendelet megjelent a Magyar Közlönyben csütörtökön - adta hírül az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmmi) egészségügyért felelős államtitkársága.
Szerző(k): Domokos LászlóEgyszeri, de nagyobb támogatással csendesítené le a kormány a közellátásban dolgozó fogorvosokat, akik egyre hevesebben tiltakoznak a finanszírozási rendszer hibái ellen - írja a Népszava.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA fogászati ellátás hiányosságaira mutat rá egy friss felmérés. A magyar gyerekek felének van szuvas foga, a szegényebb településeken élő és a sérült gyerekek fogai elhanyagoltabbak kortársaikénál - írta a 444.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaLengyelországban luxussá vált a fogászati kezelés: aki otthon megy fogorvoshoz, az jó eséllyel kénytelen hitelt felvenni a költségekre, aki külföldre jár, az az utazási és szálláskiadásokra kénytelen költeni.
Szerző(k): Barabás JúliaMegkezdődött az egyeztetés a kormányzat, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és annak fogorvosi tagozata között - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan