A szakhatóság minden második húsvéti ellenőrzése hibát talált Budapesten - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielEgy nemzetközi teszten a 105 ezer forintba kerülő csavarozó- és fúrógép lett a győztes, de az élmezőnyben van 50 ezer forintos készülék is. A Buksza ismerteti a Tudatos Vásárlók Egyesületének hiánypótló tesztjét.
Szerző(k): Csernátony CsabaTűzveszélyes olajsütőt hívott vissza az Aldi.
Szerző(k): Csernátony CsabaFogyasztói bejelentés alapján került sor az Aqua Minerale San Benedetto S.p.a. olasz gyártó által előállított szénsavmentes ásványvíz termék vizsgálatára, mert azt „gyógyszer illatúnak és ízűnek” érezték a fogyasztók. Az interneten rendelt termék laboratóriumi vizsgálata megerősítette az érzékszervi kifogást, több palackban undort keltő, fertőtlenítőszerre, kénhidrogénre valamint gázolajra emlékeztető mellékszagú volt az ásványvíz.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA lengyel fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálatot folytatott azzal kapcsolatban, nem a kereskedelmi láncok kartellezése okozta-e a vaj árának tavalyi csillagászati növekedését.
Szerző(k): Barabás JúliaA méregdrága, akár 400-500 ezer forintos ágymatracokat el lehet felejteni, 100-120 ezer forintért ugyanolyan jókat lehet vásárolni. Hiánypótló matracteszt a Tudatos Vásárlók Egyesületétől.
Szerző(k): Csernátony CsabaA vásárlók panaszainak helyt adva a lengyel fogyasztóvédelem világossá tette, hogy álláspontja szerint bárki, bármilyen árat lefotózhat a boltokban. A kereskedelmi láncok úgy gondolták, megtilthatják ezt az embereknek.
Szerző(k): Barabás JúliaFebruár 19-től jelentősen szigorodnak azok az előírások, amelyek alapján a villamosenergia-szolgáltatók szabálytalan vételezésre hivatkozva kötbér vagy kártérítés megfizetésére szólíthatják fel a fogyasztókat. A gázórák, villanyórák és az azokon található jogi zárak - plombák, zárógyűrűk - sérülései miatt a szolgáltatók gyakran kötelezik több százezer forintos összegű kötbér megfizetésére a fogyasztókat, akik bajba kerülhetnek, ha a jogaikat nem ismerik.
Szerző(k): K. Kiss Gergely