fogyasztóvédelem

08.
11.
12:59
Ezt a jelet keresse, ha jó tábort akar gyermekének

Ezt a jelet keresse, ha jó tábort akar gyermekének

Egy sátras jelet kapnak a minősített táborok, mondta Tóth Béla a Táborfigyelő.hu ügyvezetője, aki már 2019-ben elindította a táborminősítő weboldalt. Idén nyáron több mint 255 ezer gyerek vesz rész legalább egy hetet valamilyen ottalvós vagy napközis táborban, a gyerekek harmada augusztusban pihen.

Szerző(k): Koncsek Rita
08.
08.
13:50
Soha ennyi panasz nem volt még a gyerektáborokra

Soha ennyi panasz nem volt még a gyerektáborokra

A fogyasztóvédelmi egyesület az Igazságügyi Minisztériumnál kezdeményezi a jogszabályi környezet szigorítását. Többet között szeretnék elérni, hogy a táboroztatók számára vezessenek be egy regisztert.

Szerző(k): Koncsek Rita
08.
06.
16:27
Ne verjék át a nyaraláson, így vigyázhat a hamisítókkal!

Ne verjék át a nyaraláson, így vigyázhat a hamisítókkal!

A hamisított áruk világméretű kereskedelme évente több mint 500 milliárd dollárt tesz ki. A legkönnyebben pedig a turistákat húzzák le, akik nem feltétlenül ismerik egy idegen országban a termékeket, azok minőségi kritériumait. Ezekre a dolgokra kell figyelnie, hogy ne verjék át az utazása során!

Szerző(k): Szabó Dániel
07.
27.
17:50
Szennyeződés miatt abonettet vonnak ki a forgalomból

Szennyeződés miatt abonettet vonnak ki a forgalomból

Gluténmentes extrudált kenyeret hívott vissza a gyártó Abonett, mert határérték feletti aflatoxin lehet benne - jelentette be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán.

Szerző(k): Domokos Erika
07.
24.
13:50
Tovább terjeng Románia szégyenfoltja

Tovább terjeng Románia szégyenfoltja

Románia fapados légitársasága várhatóan nem fogja kifizetni járattörlések miatt pórul járt utasait, a fogyasztóvédelmi hivatalt, amely megbírságolta a céget korrupciós vádakkal illetik.

Szerző(k): Komócsin Sándor
07.
14.
17:22
Járattörlések miatt jól megbírságoltak egy román diszkont légitársaságot

Járattörlések miatt jól megbírságoltak egy román diszkont légitársaságot

A román fogyasztóvédelmi hatóság példátlanul magas, 2 millió euró (818 millió forint) bírságot rótt ki a Blue Air román tulajdonban levő diszkont légitársaságra, amely egy év alatt több mint 11 ezer járatot törölt – közölte csütörtökön a hatóság.

Szerző(k): Domokos Erika
07.
13.
17:08
Figyelmeztetés érkezett: üveg lehet egy jázminrizsben

Figyelmeztetés érkezett: üveg lehet egy jázminrizsben

Üvegdarab lehet az egy kilogrammos Auchan Nívó jázminrizsben, ezért azt kivonta a forgalomból az Auchan Retail Magyarország - jelentette be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Szerző(k): Domokos László
07.
01.
13:45
Az EU példát statuál a kriptodevizákon, kész a szigorítás

Az EU példát statuál a kriptodevizákon, kész a szigorítás

Az Európai Unió új szabályokról állapodott meg a kriptopénz-iparág szabályozására vonatkozóan, amelynek összeomlása vagyonokat sodort el, és világszerte szigorúbb ellenőrzésre szólított fel. Bekeményítenek a tőke- és fogyasztóvédelmi szabályok esetében, cserébe biztosítják a harmonizált piacokhoz való hozzáférést.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
28.
10:04
Sokan választották a fogyasztóbarát személyi hitelt

Sokan választották a fogyasztóbarát személyi hitelt

Immár közel 40 ezer ügyfél kötött fogyasztóbarát személyi hitelszerződést (MSZH), az új értékesítések volumenének negyede ehhez a konstrukcióhoz kötődik. Az MSZH hiteldíja átlagosan 1,3 százalékponttal olcsóbb az egyéb piaci termékeknél, s az ügyfelek hosszabb futamidőre, nagyobb kölcsönösszeggel veszik igénybe.

Szerző(k): Herman Bernadett