Az idei harmadik negyedévi 5 százalékos GDP-növekedéshez az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá a legnagyobb mértékben - adta hírül második becslését a KSH.
Szerző(k): Domokos LászlóMíg 2015-ben 25,3 kilogramm sertéshúst fogyasztott egy átlag magyar, addig ez a szám 2019-re elérte a 29 kilogrammot - derül ki a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének felméréséből.
Szerző(k): Tóth László LeventeRácáfolva a borús előrejelzésekre a német gazdaság bővült a harmadik negyedévben: a recessziót az export erős teljesítményének, valamint a lakossági fogyasztás és az állami kiadások bővülésének köszönhetően sikerült elkerülni a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közölt második becslésének tanúsága szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaMintegy tizenhatmilliárd forintért vásároltak a magyarok papír zsebkendőt (pzs) a kiskereskedelemben 2018. szeptember és 2019. augusztus között, ez 8 százalékos értékbeli növekedés az előző évihez képest, egyben több mint nyolcvanmillió csomag terméket jelent - derült ki a Nielsen piackutató adataiból. Az átlagos fogyasztó jellemzően a háromrétegű és gyártói márkás papír zsebkendők mellett teszi le a voksát.
Szerző(k): Domokos LászlóAz országban van, ahol 4800 forintból kijön a havi áramcsekk, de 8600 forintos összegre is van példa. Mennyi áram fogyott, ez mennyibe került - körkép az áramfogyasztásról.
Szerző(k): Csernátony Csaba60 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet augusztusban - közölte csütörtökön a KSH.
Szerző(k): Szabó DánielSereghajtók a magyarok a zöldségfogyasztásban az EU-ban, de keveset is vásárolunk belőlük. Egy friss kutatás szerint az emberek tudatában is vannak, hogy nem esznek rendesen, de változtatni nem akarnak.
Szerző(k): Szabó DánielA lengyel parlament étterme tonnaszámra vásárolja a kávét és a csokoládét, illetve olyan alapanyagokat, amelyekből süteményeket lehet készíteni. Pedig van tuti módszerük a lengyeleknek a fogyókúrára is.
Szerző(k): Barabás Júlia