Az osztrák koalíciós partnerek a hét végén megegyeztek a lakosság tehermentesítését célzó áramársapka peremfeltételeiről. A tervek szerint az osztrák átlagháztartás tavalyi fogyasztásának 80 százalékáig támogatják majd, de nem csak a lakosságot, hanem a vállalkozókat is.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásRomániában a nyár közepe elhozta az igazság pillanatát az embereknek, a gazdasági nehézségek miatt jelentősen csökkent a reálfogyasztás az egy évvel korábbihoz képest. A kormánynak egyre többe fájnak a kamatkiadások.
Szerző(k): Komócsin SándorAz ipari társadalmak kialakulása óta a civilizáció léte attól függ, hogy rendelkezésére áll-e elegendő energia a gépei, a gyárai, az irodái és más szervezetei üzemeltetéséhez. Létezik egyfajta átlagos, egy főre eső közvetett és közvetlen energiafogyasztás, ami nélkül ezek a társadalmak nem képesek működni. Ha viszont egyszer csak nem áll rendelkezésre az ehhez szükséges energia, akkor az egész rendszer összeomlik. A politikusoknak és a szakértőknek az az érdekük, hogy erről mélyen hallgassanak - írta meg a véges világ kérdéseivel foglalkozó, nemzetközi hírű kutató.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Szabó M. IstvánA 6,5 százalékos, a várakozásokat felülmúló második negyedéves GDP-növekedési adatban a legjelentősebb tényező a fogyasztás növekedése volt, főként a turizmus és a logisztikai ágazat hozta a bővülést. A harmadik negyedévre az elemzők jelentős visszaesésre számítanak.
Szerző(k): Szabó DánielSzerbiában a megemelt minimálbér sem elegendő egy normális háztartás havi költségeinek fedezésére, ezért a szakszervezetek harcot indítottak a további 25 százalékos növelés érdekében.
Szerző(k): Komócsin SándorTöbb mint négyezer ukrán menekült dolgozik Romániában, az általuk alapított cégek száma pedig meghaladja a százötvenet; az ukrán állampolgárok tulajdonában levő cégek 20 százalékát az idén alapították - írta kedden a Maszol.ro kolozsvári magyar hírportál a Ziarul Financiar gazdasági lapra és a Confidas piackutató cég által összegyűjtött adatokra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaBár a piac csak 1,5 százalékos növekedésre számított, a német gazdaság 1,8 százalékos többletet termelt a második negyedévben.
Szerző(k): Csernátony CsabaA gáztárolókban ugyan a sokéves átlagnak megfelelő mennyiségű gázt halmoztak fel augusztus közepére, ám a betárolt gáz mennyisége önmagában nem jelent biztosítékot arra, hogy az ország kihúzza a telet.
Szerző(k): Komócsin Sándor