A magyar élelmiszeripar egyik fontos ágazata a húsipar, amely fejlődésének kezdete a XIX. század közepéig nyúlik vissza. A kezdetben háztáji termelést ekkor kezdték el a nagyobb, szervezettebb egységek felváltani, létrejöttek az első hazai szalámi- és húsfeldolgozó gyárak. Arról, hogy hogyan változott az elmúlt másfél évszázad során a hazai húsipar helyzete, a magyarok húsfogyasztási szokásai és melyek a főbb kiviteli célországaink, az alábbi összefoglalóban nyújtunk tájékoztatót.
Szerző(k): Varga CsengeA vártnál lassabban enyhül a zöldséghiány Európában, így a magas árak is kitartanak. Hamarosan megjelenik a kínálatban a magyar, a holland és a spanyol paradicsom és paprika, ami már gyors árcsökkenést hoz április második felére. A gyümölcskedvelőknek viszont meg kell barátkozniuk a magas árakkal.
Szerző(k): Nagy KristófHanyagolják a fogyasztók a kisboltokat, amikor élelmiszerért indulnak vásárolni, vagy üzemanyaggal töltenék fel járművüket. Ez meg is látszik a vegyes élelmiszerüzletek bevételén, ugyanis jelentős mértékben csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma februárban.
Szerző(k): Varga CsengeÁprilistól zöld célokra is fel lehet venni a minősített fogyasztóbarát lakáshitelt az Ersténél. Az energiafelhasználásukat csökkenteni kívánó hitelfelvevők az új lakás vásárlása, illetve építése mellett korszerűsítésre és felújításhoz is igényelhetik a konstrukciót.
Szerző(k): Varga CsengeA húsvéti ünnepekre nemcsak a lakosság készül a nagy bevásárlásokkal, hanem a fogyasztóvédelmi hatóság is résen lesz a boltokban. Folytatják a nagy ellenőrzéseket, legutóbb kalácsokat, pálinkákat és gyümölcsleveket vizsgáltak.
Szerző(k): Varga CsengeA kormányzati szigorítások mértékétől függően, az időjárási és naptári hatásokat kiszűrve, napi 1–9 százalékkal kevesebb áramot fogyasztott egy európai állam a koronavírus-járvány ideje alatt. A napon belüli ingadozás akár a 13 százalékos csökkenést is elérte, a változások ráadásul azonos módon érintették az egyes tagországokat, de elsősorban akkor jelentkeztek, amikor jelentősebb szigorításokra került sor.
Szerző(k): Varga CsengeMárcius közepén több mint 45 százalékos volt a hazai földgáztárolók töltöttsége. Az enyhe tél miatt rendkívüli mértékben visszaesett a fogyasztás.
Szerző(k): Varga CsengeAz Ország Söre idén tavasszal készül el, a fogyasztók szavazatai alapján, ami azt jelenti, hogy nyáron már bárki megkóstolhatja azt a sört, amelynek a típusát és a pontos hozzávalóit is a magyar sörkedvelő közönség állítja össze.
Szerző(k): Varga Csenge