Az orvosok "történelmi jelentőségű" béremelése mellett a szakdolgozók is megkapják azt a megbecsülést, amit munkájuk után megérdemelnek – mondta el a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára. Az oltási programot egyenesen sikertörténetnek nevezte. Közben a Magyar Orvosi Kamara szerint az orvoshiány miatt gyakorlatilag szükségállapot van az egészségügyben.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz Európai Unió Bankfelügyeleti Hatóságának (EBA) közlése szerint az eurózóna egyes bankjai nehezen fizetik vissza majd az Európai Központi Banktól kapott pénz egy részét, mivel a piaci volatilitás jelentősen megnehezíti a forrásszerzést. Aki tudja, rohamtempóban törleszti a pénzt.
Szerző(k): EconomxNem jól használják az egészségügyben keletkező adatokat, pedig ezekből sok minden kiolvasható lenne. Finanszírozási modellváltásra lenne szükség, ezt pedig már pilotprojektek is alátámasztják - hangzott el az IME egészségügyi konferenciáján.
Szerző(k): Koncsek RitaA szenátus kisebbségi vezetőjének, a republikánus Mitch McConnell és Rand Paul szenátorok volt vezető tanácsadóját csütörtökön elítélték, amiért illegálisan segített egy orosz üzletembernek hozzájárulni Donald Trump volt elnök 2016-os kampányához. Trump viszont korábban kegyelemben részesítette a most eljárás alá vont Jesse Bentont. A botrány már alááshatja az ex-elnök új elnökválasztási kampányát.
Szerző(k): Szabó DánielA hazai gyógyszeripar a pandémia alatt bebizonyította, hogy válságálló, de az egymást követő krízisek, főleg az elszabaduló energiaárak miatt felmerülő költségemelkedést nehezen vészeli át a szektor - mondta Greskovits Dávid a MAGYOSZ elnöke.
Szerző(k): Koncsek RitaEgymilliárd euróba is kerülhet az Ukrajna felől érkező élelmiszer és a többi áru útjának biztosítása, ehhez adományokat is gyűjt az EU.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonOlyan kevesen akarnak házi gyerekorvosok lenni, hogy veszélybe kerülhet a házi gyermekorvosi rendszer fennmaradása is - mondta Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Évente emelkedik az üresen álló praxisok száma, jelenleg 150-ben nincs orvos, a legnagyobb orvoshiány Pest megyében van.
Szerző(k): Koncsek Rita