Továbbra is zajlik az élet Hosszú Katinka körül. Most újabb meglepő ötlettel állt elő a sportoló - számolt be a Bors.
Szerző(k): Domokos LászlóVége az első magyar horrorfilm forgatásának - jelentette be a Magyar Nemzeti Filmalap. A Post Mortem 866 millió forintos költségvetéssel készül, a nézők várhatóan 2020-ban láthatják a mozikban.
Szerző(k): Domokos ErikaA 91. Oscar-díjátadó ceremónia legnagyobb meglepetését okozva Peter Farrelly Zöld könyv című filmje nyerte el a legjobb film díját helyi idő szerint vasárnap este a hollywoodi Dolby Színházban - írta az MTI.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanVasárnap este, közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban adják át 91. alkalommal az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait Hollywoodban.
Szerző(k): Domokos ErikaA tervek szerint 2020-ban láthatja a nagyközönség a kiemelkedő összegű, egymilliárd forint állami támogatásból készülő Toldi rajzfilmsorozat, amit Jankovics Marcell rendezésében a kecskeméti rajzfilmstúdió készít - derül ki a hirös.hu cikkéből.
Szerző(k): Domokos ErikaAz egykori filmügyi kormánybiztos budapesti temetése után hamvainak egy részét Los Angelesben helyezik örök nyugalomra fia, Justin és szülei mellett.
Szerző(k): Domokos LászlóÓriásit ugrott az az összeg, amelyet a külföldi filmgyártók tavaly Csehországban költöttek el. Tovább fokozódik az adóverseny a csehek és a magyarok között a filmesek megnyeréséért.
Szerző(k): Barabás JúliaAndy Vajnának lesz még egy temetése Los Angelesben - értesült a Blikk.
Szerző(k): Domokos Erika