Vonakodnak visszaadni a birtokukban lévő, bizonytalan tulajdonú műkincseiket vélhető tulajdonosaiknak a magyar múzeumok, annak ellenére, hogy törvény kötelezi erre őket. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Napi.hu kérdésére megerősítette, hogy újabb jogszabályváltozásokat javasolt ez ügyben.
Szerző(k): Szakonyi PéterNoha eredeti tervei szerint csütörtökön elszállíttatta volna Munkácsy Mihály Golgota című festményét a debreceni Déry Múzeumból tulajdonosa, Pákh Imre most mégis úgy döntött: nyár végéig haladékot ad a magyar állam képviselőinek a kép megvételével kapcsolatos tárgyalásokra.
Szerző(k): Inforádió, MTIVédett lesz a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy-kép is - közölte a Miniszterelnökség.
Szerző(k): MTIA Miniszterelnökség vezetője szerint bár nem a legsportszerűbb módon, de a haza érdekében nyilvánították védetté \"váratlan sebességgel\" az amerikai Pákh Imre tulajdonában álló Munkácsy-festményt, a Golgotát.
Szerző(k): Inforádió, MTIA tulajdonos állampolgársága és a műkincs vásárlási helye sem releváns a védetté nyilvánítás szempontjából, így a védési eljárás alatt véglegesen nem vihető ki az érintett műtárgy az országból - mondta el az MTI-nek szerdán Buzinkay Péter, a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának vezetője annak kapcsán, hogy előző nap a Miniszterelnökség kezdeményezésére elindították az amerikai Pákh Imre tulajdonában álló Munkácsy-festmény, a Golgota védetté nyilvánítását.
Szerző(k): Inforádió, MTI, EconomxPákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.
Szerző(k): MTIA Magyar Nemzeti Bank 6 millió dollárt adna a Golgotáért, Pákh Imre tulajdonos pedig 9 milliót kér.
Szerző(k): MTIA világ legdrágább műalkotása lett Gauguin Nafea című festménye, amely sajtóértesülések szerint szenzációszámba menő 300 millió dollárért (81 milliárd forintért) cserélt gazdát.
Szerző(k): Inforádió, MTI