A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálói csoportot hozott létre, hogy kiderítse az építőipari alapanyagok drágulásának okait.
Szerző(k): Rácz GergőMegrögzött szerencsejátékos kínai vállalkozók és egyszerű kisemberek között teremtett kapcsolatot egy férfi, akit Las Vegasban kapcsoltak le az amerikai hatóságok. Lei Zhang illegálisan, az amerikai és kínai törvényeket is kijátszva mosta tisztára kínai vállalkozók pénzét.
Szerző(k): Szabó DánielA bankkártya-elfogadó terminálokat telepítő Fizetési Pont Kft. együttműködik a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH), amely jogsértés gyanúja miatt vizsgálatot kezdett a céggel szemben, a kft. reméli, az eljárás igazolja majd, hogy tisztességesen jártak el ügyfeleikkel.
Szerző(k): Rácz GergőIndonézia fontolgatja a kriptovaluták kereskedelmének megadóztatását, miután a helyi befektetők körében megugrott a népszerűségük. Több másik országnál is napirenden van hasonló javaslat, az Egyesült Államok pedig a tőkepiaci jövedelmekre vetne ki magasabb adóterhet.
Szerző(k): Szabó DánielAz amerikai értékpapír felügyelet alaposan vizsgálja, nem kell-e drasztikusan megváltoztatni az online tőzsdei kereskedésre vonatkozó szabályokat, miután az év elején kisbefektetők egy csoportja alaposan megleckéztetett egy csomó hivatásos befektetőt. Szigorúbb szabályok jöhetnek
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKomoly vizsgálatot kezdett az amerikai értékapapír felügyelet a Volkswagen konszernnél PR részlege április tréfája miatt, amely szerint az amerikai leányvállalatukat Voltswagenre neveznék át.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA bitcoin több mint hét hetes mélységbe zuhant, alig néhány nappal azután, hogy rekordot ért el. Egyre több ország kezdte el tiltani a kriptovalutát, most már az Egyesült Államok is korlátozásra készül.
Szerző(k): Szabó DánielA börtönben meghalt Bernard Madoff. Az amerikai üzletember, kereskedő, befektetési tanácsadó és befektető volt az Egyesült Államok egyik legnagyobb csalója, akinek piramisjátékon alapuló cége évtizedeken át működött, és csak a 2008-as gazdasági világválság nyomása alatt omlott össze.
Szerző(k): Szabó M. István