A Nyugati tér és környéke ne a városi autópályák találkozóhelye legyen, hanem újra igazi találkozótere a főváros lakóinak - mondta a főpolgármester.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsÁtadták a munkaterületet hétfőn, indul az Avasi kilátó felújítása. A tervek szerint év végén vehetik újra birtokba a miskolciak a város egyik szimbólumának számító építményt, amely a Kilátó ReStart projekt keretében újul meg.
Szerző(k): Horváth TiborKét hajó – egy bárka és egy tolóhajó – dolgozik a Lánchídnál. Ezek segítségével kerülnek a helyükre a daruval mozgatható, óriási műemléki öntöttvas elemek. Az átkelő felújítása ütemezetten, az eredeti tervek szerint halad.
Szerző(k): Horváth TiborA 2022-ben bejelentett kátyúkárok összege a pár ezer forinttól a többszázezer forintig terjednek – értesült a napi.hu a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től. A tavalyi kárigények mintegy ötödét ismerte el a cég, igaz, számos ügy még folyamatban van.
Szerző(k): Drávucz PéterMárcius 20-tól a jelenleginél több busz közlekedik majd a felújítás alatt lévő hídon.
Szerző(k): EconomxPár napja nyilvánosságra kerültek a Széchenyi téri hotel átépítésének látványtervei, egyúttal megkezdték az épület homlokzatának bontását is. Az épületet lényegében nem felújítják, hanem visszabontják egészen a vázszerkezetéig, amelyre egy plusz emelet és egy teljesen más homlokzat kerül, az új épület egyáltalán nem fog emlékeztetni egykori önmagára. Az Építészfórum véleménycikkében próbál rávilágítani miért is olyan nagy hiba a 80-as évekbeli magyar építészet egyik legjobban sikerült alkotásának eltüntetése.
Szerző(k): EconomxMárcius 10-én kezdik meg a népligeti felüljáró állapotfelmérését: így határozzák meg hogy lehetséges-e a felújítás, az állagmegóvás vagy azt, hogy a szerkezet teherbíró képességei megfelelőek-e. Számos más felüljáróval is gondok lehetnek.
Szerző(k): EconomxA hídon zajló munkálatok várhatóan július elején fejeződnek be.
Szerző(k): Economx, Csókási Annamária