Öt éven át spejzolták valahol a csődbe ment Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet két BMW-jét, amelyek így borítékolhatóan jó sokat veszítettek értékükből. Most meg lehet venni őket.
Szerző(k): Komócsin SándorTörölték a cégjegyzékből a New Chance Credit Zrt.-t, amelyet annak idején a pénzügyi felügyelet beperelt a devizahitelesekkel szemben alkalmazott durva húzásai miatt.
Szerző(k): Herman BernadettBefejezi magyarországi tevékenységét és legkésőbb augusztus végéig minden itthoni üzletét bezárja a Charles Vögele Hungaria Kereskedelmi Kft.- tudta meg a Világgazdaság.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEladnák Szombathely egyik emblematikus épületét, a szecessziós Savaria nagyszállót, amely 2005 óta üresen áll, romlik az állaga, júniusban a megyei kormányhivatal gondoskodott a hulló cserepek miatti balesetveszély elhárításáról. A tulajdonos cég felszámolója ma már 355 millióért is túladna az épületen. A helyi ellenzék szerint az önkormányzatnak kellene megvásárolnia.
Szerző(k): Domokos ErikaA csőd és a csődeljárás kifejezés a mindennapi szóhasználatban egyet jelent a tönkrement fogalmával, ami jogi értelemben a felszámolási eljárást jelentené. Mindezekkel szemben amennyiben valaki csődeljárás megindítását kéri a cégével szemben, az pontosan a cég megmentésének szándékát fejezi ki, elköteleződést a társaság gazdasági célja mellett és felelősségvállalást a hitelezők felé. Az eljárással kapcsolatos néhány félreértést Pajor Dávid ügyvéd segít eloszlatni.
Szerző(k): Domokos ErikaFizetésképtelennek nyilvánította a bíróság a korábban Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó céghálójába tartozó Bakony Hús Kft.-t, és elrendelte a vállalat felszámolását.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 71,7 milliárd forintért az Indotek-csoportnak értékesítette 11 hazai hitelintézet felszámolási eljárásában fennálló hitelezői követeléseit, amelyek könyv szerinti értéke 2018 végén 54,15 milliárd forint volt - közölte a betétbiztosítási alap csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA jegybank december közepén küldött felügyelőbiztos az NHB Bankhoz, amely nem sokkal később be is csődölt. Egy héttel a folyamat indulása előtt Matolcsy Ádám és Matolcsy Máté elvitték a számlájukat. Most feljelentést tettek az ügyben.
Szerző(k): Szabó Dániel