Olaszország államadóssága a GDP csökkenése miatt várhatóan eléri a bruttó hazai termék 180 százalékát, amikor már csak három lehetőség marad az ország előtt. Ezek egyike az államcsőd, a másik az olasz euró vége, és mindkettő végződhet még ennél is rosszabbul.
Szerző(k): Komócsin SándorEmelkedett az euróövezeti külkereskedelmi mérleg többlete februárban az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által hétfőn közzétett előzetes adatok szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterBulgária fel akarja gyorsítani belépését az eurózónába, hogy hozzáférhessen a közös európai valutát használó országoknak kínált pénzügyi támogatásokhoz.
Szerző(k): Barabás JúliaAz EU-tagállamoknak ki kell mutatniuk szolidaritásukat egymás iránt, ami azt is jelenti, hogy a nagyobb bajba került, szegényebb országoknak anyagi segítségek kell kapniuk a gazdagabbaktól, de ezt semmiképpen nem szabad közös kötvények kibocsátásával finanszírozni, amit sokan ajánlanak.
Szerző(k): Komócsin SándorAz eurózóna tagjai közül csak kilenc ország áll ki határozottan amellett, hogy közös "koronakötvényeket" bocsássanak ki, amiből finanszírozhatnák a koronavírus-járvány okozta súlyos gazdasági károk enyhítését. Ez a kilenc állam megpróbálhatna közös államkötvényeket kibocsátani - ez lenne a kisebb rossz, azzal szemben, hogy nem tesznek semmit.
Szerző(k): Komócsin SándorHa hat hétig tartanak a járvány miatti korlátozások az eurózónában, akkor az összesített GDP 2 százalékkal mérséklődhet, ha viszont 4 hónapog, akkor 10 százalékos mínusszal kell számolni az S&P friss előrejelzése szerint.
Szerző(k): Csernátony CsabaSoha nem látott mértékben csökkent az eurózóna gazdasági teljesítménye márciusban az IHS Markit gazdaságkutató szerint.
Szerző(k): Csernátony CsabaElemzők által vártnál kevésbé romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben márciusban - derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
Szerző(k): Szabó Dániel