Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség négy férfival szemben, akik 1,2 milliárd forint áfát csaltak el - közölte a főügyészség.
Szerző(k): EconomxEgyetlen szavazattal, de átment az Európai Vezetői Engedélyek irányelveit módosító javaslatcsomag. Számos kezdeményezés azonban elbukott a bizottság előtt.
Szerző(k): Gyurka EszterA lap három uniós diplomatára hivatkozva arról írt, hogy a magyar kormány feloldhatja a vétóját, amennyiben az Európai Tanácsban évente felülvizsgálják a döntést.
Szerző(k): Horváth TiborBizonyos szempontból Vlagyimir Putyin elérte a célját, legalábbis arra figyelmeztetnek uniós hivatalnokok, hogy Németország és Franciaország az Európai Unió gazdasági egységének aláásásán kezdett el dolgozni. Igaz, Párizst és Berlint is meg lehet érteni, ugyanis az orosz-ukrán háború óta elszabadult energiaárak komolyan veszélyeztetik vállalataik versenyképességét. Idén pedig EP-választások lesznek, így szükség van pozitív irányú gazdasági beavatkozásokra is a politikai szimpátia fenntartása érdekében.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaEgy friss kutatás szerint a magyarok úgy vélik, hogy a következő tíz évben fegyveres harc alakul ki a nagyhatalmak között. Egy harminc év alatti fiatalok körében készült felmérés pedig arra mutat rá, hogy Orbán Viktor kivezetheti hazánkat az EU-ból. A Pepsi ára totálisan elszállt, le is veszik az italt az üzletek polcairól, a Vodafone fizet a gigaleállásért. Bukhatjuk a Netflixet, ha nem cserélünk tévét. Top hírek az Economxen, szerkesztőink ajánlatai.
Szerző(k): Németh TamásIgazi trendfordulónak számított 2023. az autógyártásban.
Szerző(k): Zádori BenceAz IDEA Intézet kutatása szerint a 30 év alatti fiatalok 54 százaléka gondolja azt, hogy kilépéshez vezethet a miniszterelnök politikája.
Szerző(k): Vermes ÁdámA miniszterelnök is részt vett a 98 éves korában elhunyt legendás politikus párizsi búcsúztatásán.
Szerző(k): Vermes Ádám